A nyilvánosság elé tárva

2022.04.20. 07:30

A pláza fejlesztéséről és a piac működéséről is tárgyaltak Fehérváron

Rendkívüli ülést tartott kedden reggel a megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése.

Kecskés Zoltán

Legkorábban 2023-ban, a szükséges tervek megszerzése után kezdődhet az építkezés

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A legfontosabb napirendi pontok a városi piac működését, a pláza fejlesztését és bővítését, valamint a Radnóti tér és Csanádi tér ivóvízvezeték-rekonstrukcióját érintették. Cser-Palkovics András polgármester lapunk kérdésére beszámolt a legfontosabb döntésekről az ülést követően, a városháza díszterme előtt.

Mint mondta, a közgyűlés több fontosabb ügyben is szavazott. Az egyik, hogy a Radnóti téren és a Csanádi téren pár hét múlva megkezdődhet egy közműfejlesztés, egy közműfelújítás, hozzátéve, hogy a korszerűsítések pontos ütemezésről hamarosan tájékoztatják az ott élő fehérváriakat. Másrészről, a közgyűlésen lezárták a piacra vonatkozó pályázatot, és döntöttek arról, hogy egységes koncepció alapján újulhat meg az Alba Pláza, a murvás parkoló helyén pedig modern vásárcsarnok épülhet. A városi piacra vonatkozó pályázattal kapcsolatban a polgármester kiemelte, hogy a pláza tulajdonosa az értékbecslésnek megfelelő összeget, azaz bruttó másfél milliárd forintot fizet ütemezetten az önkormányzatnak. A városvezető szólt arról is, hogy a városi piac működése garantált az építkezés alatt is, tehát egyetlen olyan nap sem lehet, amikor valamilyen módon nem működik piac Székesfehérváron, ha kell, akkor a beruházó ideiglenes piacot hoz létre a ruhás piac mellett. Az ebbéli elvárásokat pedig a befektető írásban válaszolva tudomásul is vette, elfogadta.

A városháza dísztermében rendkívüli közgyűlés keretében Székesfehérvár önkormányzata egyebek mellett lezárta a városi piacra vonatkozó pályázatot. Emellett a honatyák arról is döntöttek, hogy egységes koncepció alapján újulhat meg az Alba Pláza, a murvás parkoló helyén pedig modern vásárcsarnok épülhet. Az ülést követően Cser-Palkovics András polgármester arról tájékoztatta a sajtó megjelent munkatársait, hogy a piac működése garantált az építkezések alatt is, amelyet a befektető írásban válaszolva tudomásul is vett. A kivitelezés legkorábban 2023-ban indulhat el, miután minden szükséges tervet megszerzett a pláza tulajdonosa.
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Az említett beruházásokról természetesen tájékoztattuk a piac kereskedőit is, akik azt kérték, hogy továbbra is az önkormányzat játsszon főszerepet az üzemeltetésben, hiszen ebben a partnerségben tudjuk megadni azt a segítséget, ami szükséges ahhoz, hogy a tevékenységüket a jövőben is folytatni tudják. Nekünk pedig nyilvánvalóan az az érdekünk, hogy egy jó minőségű, folyamatosan működő piac legyen Fehérváron, hogy vásárlásainkat helyben lehessen intézni minél több árucikk kapcsán, és ne kelljen ehhez más városokba menni – fogalmazott Cser-Palkovics András.

Az elöljáró elmondta azt is, hogy legkorábban 2023-ban indulhat el az építkezés, miután minden szükséges tervet megszerzett a pláza tulajdonosa, amit a beruházó magától értetődően a széles nyilvánosság elé is fog tárni sajtótájékoztató vagy lakossági fórum keretében. Ez a beruházás több, nagyon fontos kérdésre is pontot tehet, éppen ezért a városvezetés megfontoltan, a fehérváriak, a piacosok és a környékbeliek érdekeit szem előtt tartva fog tárgyalni és a beruházással kapcsolatosan eljárni!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában