Frissen Fejérből

2022.02.02. 15:00

Kilenc pályázaton indul Zichyújfalu

A mostani tervek szerint mindössze kilenc pályázaton fog indulni az önkormányzat ebben az évben. Arról, hogy melyek ezek, a község polgármestere, Füzesiné Kolonics Ilona árult el részleteket.

Déri Brenda

Füzesiné Kolonics Ilona elmondta, kilenc pályázaton fog indulni az önkormányzat ebben az évben

Forrás: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap

Füzesiné Kolonics Ilona elmondta, kilenc pályázaton fog indulni az önkormányzat ebben az évben

Forras: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap

Mint megtudtuk, a településvezető néhány nappal ezelőtt egyeztetett a terület ország- gyűlési képviselőjével, Tessely Zoltánnal a várható fejlesztésekről. Ezek javarészt olyan beruházások, amelyek a Magyar falu program keretén belül valósulhatnak meg. 

– Még tavaly decemberben pozitívan elbírálták egy pályázatunkat, melyben az addig állami kézben lévő helyi temető az önkormányzat tulajdonába került. Ez azért is volt fontos számunkra, mert amíg nem az önkormányzat birtokolta a temetőt, addig nem tudtunk támogatást igényelni annak infrastrukturális fejlesztésére. Most azonban már igen, így első körben az ezzel kapcsolatos elképzeléseinket vitattam meg a képviselővel. Szeretnénk, ha új útburkolatot kapna a temetőhöz vezető út, a ravatalozó előtti részt térköveznénk, és a kerítésre is rászorulnának a javítások – mondta a polgármester.

A többi között új útburkolatot kapna a temetőhöz vezető út

Forrás: Elekes Gergő/Fejér Megyei Hírlap

 

Majd beszélt az óvodáról, amely még tavaly tudott részlegesen megújulni, szintén a Magyar falu program pályázati forrásából, amely 30 millió forint volt. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek a teljes körű felújításhoz, így elmaradt a fűtés korszerűsítése és a másik óvodai csoport mosdóhelyiségének felújítása. Ezeket az „elmaradásokat” szeretnék még pótolni egy újabb pályázati támogatásból. 

Ezen túl egy kültéri fitneszpark létesítésére szánt összegre pályáznak, ami a játszótér mögötti parkban kapna helyet, illetve folytatni kívánják belterületi útjaik útburkolatainak megújítását. Korábban ezeket belügyminisztériumi hozzájárulásból és az önkormányzati önrészből finanszírozták, most azonban a község vezetősége bízik abban, hogy e tekintetben is az 5000 lélekszám alatti településeket támogató kormányzati program nyújt segítséget. Ugyancsak ezen programon belül a nemrég megjelent Falusi civil alap kiírásaira is pályázni kívánnak a falu civil szervezetei. Míg sportegyesületük az öltözőit tatarozná, addig a polgárőrségnek egy kilencszemélyes kisbusz jelentene könnyebbséget munkájuk elvégzésében. Ezek tehát azon beruházások, tervek, melyeket a Magyar falu forrásai biztosítanának, a pályázatok benyújtására e hónap közepéig van lehetősége az önkormányzatnak. 

Emellett az év elején már egy TOP-os támogatást – ebből még szeretnének további kettőre pályázni – is igényeltek minibölcsőde létrehozására, mely a központban lesz. Itt egy már meglévő épületet bővítenének és újítanának fel. Ez tehát az a kilenc pályázat, melyet már benyújtottak vagy hamarosan be fognak. 

Egyéb elképzelések után érdeklődve Füzesiné Kolonics Ilona arról is beszámolt, hogy az említetteken felül a közeljövőben az iskolán, a településkonyhán és a Zichy-kastélyon, ahol a polgármesteri hivatal is üzemel, végeznének fejlesztési és felújító munkálatokat. DB 

 

 

Frissen Fejérből

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában