Az első becsengetéstől boldog iskolás volt Kárpáthegyi Józsefné Nagy Judit

– Tisztán emlékszem az első napra, amikor édesanyám kézenfogva bevezetett a baracskai iskolába. Soha eszembe sem jutott elmenni innen – fog bele Judit tartalmas életmeséjébe. - Azon az első napon megláttam Eszenyi Károlyné Julika nénit, nekünk olyan szép és jó volt, hogy mondtam is az anyukámnak, tanító néni akarok lenni! Mit számít persze, mit mond egy hatéves! Ám Kati húgommal is mindig tanítósat játszottunk, és nem múlt el belőlem ez az elszántság később sem.

A váli családi házban ülünk a ragyogó télvégi napsütésben, a csupa-ablak nappali-konyhás zártterasz-részen, pontosan nem is tudjuk, mi a neve építészetileg ennek a fényes zugnak, tele virággal! Kinn boltívek, oldalról nyílik a romantikus szülői háló, az emeleten a házas nagyfiú lakik feleségével. Judit férje, Kárpáthegyi József váli születésű, s független magántervezőként sok-sok családi házat tervezett a környéken. Kézről kézre adták, rajzolta az ízléses, s mikor már lehetett, az egyedi stílusú vidéki házakat, személyes elemeket csempészve az előírások közé.

– Úgy emlegettek, a „kisiparos lány”, s nem állítom, hogy ez pozitív lett volna – folytatódik Judit gyermek- és nagylánykora. - Jobban álltunk anyagilag, mint sokan, édesapám rengeteget dolgozott, ez a motorizáció hőskora a szocialista rendszerben – ugrunk vissza az időben, meg még kicsit előrébb. - Édesanyám szüleitől elvették a hűvösvölgyi villát a háború után, nagy szegénységbe kerültek. És emlékszem a finom baracskai apai nagymamámra, imádtam őt, polgárasszony volt, mégis szerény, kedves. Édesapám tősgyökeres baracskai, édesanyámat oda hozta férjhez, építkeztek, s apukám autószerelő műhelyt nyitott iparosként, „maszekként”, ahogyan akkoriban ezt mondták. A Fejér Megyei Iparkamara mestervizsgabizottsági elnök tisztét is betöltötte, nyolcvanöt évesen is dolgozott még. Igazán nem látszott rajtunk az anyagi különbség, s otthon sokat kellett segítenünk, édesanyánk megkövetelte tőlünk, már tizenkét évesen – sorolja Judit, a kiváló háziasszony. Friss lángossal, többféle teával várt az uzsonnára, férje szerint édesanyaként éppúgy helyt állt az iskolai évtizedek alatt, mint értelmiségi nőként a hivatásában.

A budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium orosz tagozatán érettségizett 1978-ban, ám a nappali továbbtanulást megakadályozta a szerelem! Judit első és egyetlen udvarlója, vőlegénye és férje Kárpáthegyi József, az első csókot is tőle kapta, vallják be. Három évig Érden dolgozott Judit óvónőként, ennyi volt csak a munkahelyi „kitérője”. 1979-ben összeházasodtak. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolára mentek együtt hárman felvételizni 1982-ben, mert vidéki főiskolára szeretett volna járni Judit. Tudatosan. Ment vele József, s a mózeskosárban a kis Kárpáthegyi Peti.

– A főiskolai tanárok megnyugtattak: fel vagyok véve, ám élvezzem otthon az anyaság örömét, s a következő évben kezdünk. Az évvégi vizsgáimon be „kellett” mutatnom a gyerek fényképét, nézegették, velem örültek. 1985-ben diplomáztam, s az első első osztályomat megkaptam. A szerény körülmények között igyekeztünk a legjobban teljesíteni – fűzi hozzá Judit, aki folyamatosan tanult, képezte magát. Baracskán és Válban zajlott az életük, igazából nem is igen utaztak messzire, vagy hosszabb időre, tűnődnek el ennyi év után ezen Józseffel...

– Nem akárki az első osztályos tanító – mondja büszkén, s ezt fenntartja a munkaközösségvezetői, igazgatóhelyettesi, majd iskolaigazgatói pozíciója és felelősségvállalását abszolválva is. – Sokáig első osztályt kértem, tovább vittem őket másodikba, s aztán ismét a kicsik következtek. Katalin lányunk 1989-ben született. Katámat is tanítottam, nagyszerű szerepjátékot játszottunk! Az iskolában tanító néninek szólított, az osztálytársai sem gondolták ezt megjátszásnak, vették a lapot – érzékenyül el kissé. – Péter fiuk az ELTE biológia-környezettan tanári szakát hallgatta, érdekes hivatást választott. Egzotikus állatokkal foglalkozik, kiállításokat és vásárokat szervez, a Terra Plaza alapítója, a budapesti Lurdy házban. Kata az Óbudai Egyetemen végzett marketing-kommunikáció szakon, férjével Ráckeresztúron laknak.

– Közoktatásvezetői végzettséget, s mesterpedagógusi minősítést szereztem – térünk vissza a pedagógiai pályafutáshoz Judittal. Köztudomású, hogy nagyon szeretik a tanítványai és a kollégái is. - 2006-tól tizenöt éven át voltam igazgató, nagy örömmel, a munkatársaimmal harmóniában. Kezdetben az első tanítóimmal, tanáraimmal dolgoztam egy tantestületben, majd felnőtt tanítványaim közül kopogtattak be a Kozma Ferenc Általános Iskolába, s kollégáim lettek.

Mit mondjon ő magáról igazgatóként? Hogyan minősítse saját magát?

– Empátia, rugalmasság, szeretet, segítség. Ezek nemcsak szép szavak. Kiöntöd a vizet, s hagyod folyni. Törődtem a munkatársaimmal. Korábban párhuzamos osztályok is voltak, 376 gyerek tanult egyszerre, mára 190-re apadt a létszám. Kevesebben születtek. Igyekeztem építkezni, bővíteni, szépíteni, korszerűsíteni az iskolánkat.

Az otthonteremtésük sem átlagos. Baracskán laktak pedagógus szolgálati lakásban húsz esztendeig, 1995-ben kezdtek el építkezni Válban, s tíz éven át rakták össze a házukat tégláról, téglára, egyetlen fillér kölcsön nélkül! József tervezte, minden szöglet magán viseli a tudatos otthonteremtés megfontoltságát.

– A negyven év szolgálati idő után elmehettem volna nyugdíjba, de még volt feladatom – foglalja össze Judit a gyorsan elröppent évtizedeket. Szívesen említene neveket, akikkel együtt dolgoztak nem pusztán munkatársakként, hanem szövetségesekként, de mindenkit nem sorolhatunk fel, kihagyni meg senkit nem akar. Borsóné Molnár Szilviát mégis megnevezi, vele 1985-től együtt dolgoztak a baracskai általános iskolában, Szilvi még tanít.

– Két nagy álmom volt az évtizedek alatt, s valóra akartam váltani őket. Semmit nem csinálnék másként. Tornatermet akartam a mi falusi gyerekeinknek mindenképpen, s az iskola teljes felújítását. Nyugodt vagyok, ilyen iskolát hagyok a következő generációra, nekik már csak tökéletesíteni kell. Elrepült az életünk, remélem, nem egészen mégsem. Még soha nem unatkoztam, ezután sem fogok. A férjem is várja az elkövetkezendő több szabadidőnket. Ki tudja, talán utazgatunk kicsit, ami eddig elmaradt. Hatéves koromban becsengettek nekem, s most kicsengettek. Milyen lesz az élet csengőszó nélkül?