Frissen Fejérből

2022.02.12. 11:45

A betegek világnapján tartott misét Spányi Antal

A Szent Imre-templomban Spányi Antal főpásztor koncelebrált misét mutatott be a betegek világnapján a város papságával, amelynek keretében kiszolgáltatta a betegek kenetének szentségét.

FMH, Tihanyi Tamás

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Szűzanya 1858-ban február 11-én jelent meg Soubirous Bernadett 14 éves francia lánynak Lourdes-ban, majd február 15- én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A helyen 1864-ben templomot építettek. Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió, és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. Minden évben február 11-én van a betegek világnapja, melyet Szent II. János Pál pápa hirdetett meg 30 évvel ezelőtt, hogy felhívja a világ és a társadalom figyelmét a betegekre és az őket gondozó személyekre. Célja az volt, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, illetve segítse elő a szenvedés megértését.” A Covid19-járvány bárhonnan is jött, bármerre is tart, bármit gondolunk róla, egyelőre közöttünk van, és úgy tűnik, köztünk is marad. Teljesen kiszámíthatatlanul hat ránk. Az egészséges emberek, a betegséggel küzdők, az egészségügyi dolgozók, a szociális segítők türelmét rendkívüli módon próbára tette az elmúlt két év. A járvány válogatás nélkül sok jó embert elragadott közülünk, nem mehetünk el a szomorú adatok mellett szó nélkül. Ezen a napon azok munkája előtt kell tisztelegnünk, akik idejüket a betegek, a szenvedők mellett töltötték, és töltik ma is az egészségügyi és szociális intézményekben, a betegek mellett állnak fájdalmas pillanataikban, sebeikre a vigasz olaját öntik. Gondoljunk ma azokra, akiknek szeretettel, szakértelemmel végzett szolgálata túlmutat a szakma határain, és küldetéssé változtatja azt. A betegekre, az egészségügyi dolgozókra, a gondozókra, az önkéntesekre, akik enyhítik a szenvedők fájdalmát. Legyünk mi is Krisztus kinyújtott keze, ne menjünk el szó nélkül a reményét vesztett, vagy beteg ember mellett!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában