Frissen Fejérből

2021.12.22. 07:10

Egy több mint negyvenéves csákvári út a megújulás útjára lépett

Két útszakaszt is átadtak kedden délután, melynek köszönhetően tovább fejlődhetett a település közlekedésstruktúrája.

Déri Brenda

Az intelligens lámpák működéséről (háttérben) is beszélt Molnár István, Illés Szabolcs és Tessely Zoltán

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházása a Móricmajor bekötőút szakaszát, valamint a 8126-os jelzésszámú Söréd–Csákvár–Bicske összekötőút Csákvár belterületén húzódó útszakaszát érintette. 

Első körben a város központjától valamivel odébb található Móricmajor bekötőútnál újították fel az útburkolatot mintegy 1,2 kilométeres szakaszon. Ugyanitt a buszforduló és a buszmegálló is megújult. A polgármester, Illés Szabolcs úgy fogalmazott, hogy az itt élőknek régi vágya teljesülhetett a felújítássokkal, melyek élhetőbbé tették a környéket. Mindez több mint 265 millióból tudott megvalósulni. 

A második útátadás már jóval beljebb, a centrumban lévő Kossuth út–Berényi út jelzőlámpás csomópontjánál volt, melynek jelzőlámpáiról Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója elmondta, hogy az egyik legkorszerűbb berendezésnek számítanak: a lámpákon található kamerák ugyanis folyamatosan vizsgálják a járművek forgalmát és annak fényében ütemezik be zöld, illetve piros jelzéseik váltakozásának gyakoriságát és időtartalmát. Ez megközelítőleg 514 millió forintból került kivitelezésre. 

A terület országgyűlési képviselője, Tessely Zoltán beszédében hangsúlyozta, hogy a fejlődésnek ezzel közel sincs vége. Folytatódnak a fejlesztések és az útfelújítások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában