Tűzijátéklázban ég a megye apraja-nagyja

2021.12.30. 17:30

A rakéták és röppentyűk korszaka következik

Az év vége mindig a tűzijátékok ideje. Ma már könnyedén, hivatalosan és biztonságosan vásárolhatunk pirotechnikai eszközöket, de a hatóságok folyamatosan figyelmeztetnek mindenkit a szabályok betartására és az eszközök használata közbeni veszélyekre.

Palocsai Jenő

A vártnál többen érdeklődtek a pirotechnikai eszközök iránt, mondja Németh Tibor

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Szinte már feledésbe merült az a kor, amikor csak a fővárosban volt évente egyszer tűzijáték, az államalapítást ünnepelve. Ma már kisebb települések, sőt, baráti társaságok, családok is élnek a lehetőséggel, hogy az árusítóhelyeken kapható számtalan fény- és hangeffekt közül kiválasszanak párat, és azokkal dobják fel a hangulatot, vagy éppen jelezzék annak csúcspontját, a harsogó visszaszámlálást követő első pillanatát az új évnek.

 

Egy 2011-ben született kormányrendelet szabályozza a pirotechnikai eszközök polgári célú felhasználását. A rendelet fontos része, hogy ilyen termékeket csak legális árusítóhelyeken szabad megvásárolni, használatukat illetően körültekintően kell eljárni, áll a rendőrség ezzel kapcsolatos tájékoztatásában, mely felhívja a figyelmet arra is, hogy a tűzijátékok komoly égési sérüléseket, roncsolásokat is okozhatnak.

 

 

Az egyik ilyen legális árusítóhelyen, egy székesfehérvári nagyáruház parkolójában Németh Tibort faggattuk. A pirotechnikai eszközöket értékesítő vállalkozó elmondta, nem igazán jöttek be újdonságok a piacra, ám ez nem jelenti azt, hogy ne találná meg mindenki a neki való hang- és fényeffekteket. Hozzátette, már egészen kicsi gyermekek számára is van tűzijáték, például a Blitz, a Tornado vagy a Méhecske, amelyet veszély nélkül meggyújthatnak, illetve dobálhatnak. 

 

A rendőrség közleménye szerint az 1. pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátékokat 14. életévét betöltött személy, míg a 2. pirotechnikai osztályba tartozó termékeket 16. életévét betöltött személy engedély nélkül vásárolhat, birtokolhat, felhasználhat és egy kilogramm nettó tömegig tárolhat. A 16. életévét be nem töltött személy csak nagykorú felügyelete mellett használhatja fel a 2. pirotechnikai osztályba tartozó terméket. 

 

A fiatalok, illetve a felnőttek által indítható pirotechnikai eszközökről Németh Tibor azt mondta, hogy a soklövetű telepeket leginkább családok, nagyobb társaságok viszik. Több termék már 3500 forint körül elérhető. A 30–50 kaliberes vetőcsövekből álló márkák ezer forintba kerülnek ebben a szezonban.

 

 

A kereskedő arról is beszámolt, hogy december 28- án a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés és a forgalom. Az egyik hangeffektből kifejezetten sok fogyott, ugyanis ötezer forint feletti vásárlás esetén ez ajándékba jár, és a legtöbben ennél lényegesen több pénzt hagytak a kereske- désben.

Az általunk megkérdezett eladó, Németh Tibor (képünkön jobbra) elmondta, hogy december 28-án hatalmas volt a roham, de még van pár kedvenc a raktárban.

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

 

Természetesen megkérdeztük az eladót, hogy mi az idei év nagyágyúja, akár a szó szoros, akár annak átvitt értelmében. Németh elmondta:

– Az idei csúcs egyértelműen az úgynevezett Glamour Night Show, mely igaz, hogy 100 ezer forintba kerül, de cserébe nincs más dolgunk, mint meggyújtani a kanócot, és csodálni a színorgiában pompázó eget egészen addig, amíg azt beragyogja a 20 és 45 kaliber közötti vetőcsövekből égbe szökő 224 lövés.

 

 

Igaz, ehhez hozzátartozik, hogy a hatóságok szerint a 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátéktermékek megvásárlásához nagykorú személynek kizárólag december 28. és december 31. között nem kell engedély. Ezeket a termékeket, a kormányrendelet előírásai szerint, december 31-én 18 órától a következő év január 1-jén 6 óráig lehet engedély nélkül felhasználni, a használati utasításban leírtaknak megfelelően. Tárolásuk és birtoklásuk egy időben összesen három kilogramm nettó tömegig lehetséges.

 

A rendőrség arra is felhívja a figyelmet, hogy a petárda birtoklása, felhasználása egész évben tilos, így most is büntetik, és arra is, hogy aki a pirotechnikai termékek előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására, megsemmisítésére, birtoklására vonatkozó előírásokat megszegi, szabálysértést követ el, és százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

 

Mint megtudtuk, az ellen őrzés elsősorban a rendőrség hatásköre, ám a közterület-felügyelő és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője is szabhat ki helyszíni bírságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában