Sokan közlekednek szabálytalanul

2021.11.30. 11:30

Minden, amit a kerékpárosoknak tudni érdemes

A partnerség a közlekedés alapja – mondta Májer László rendőr őrnagy, amikor arra kértem, hogy világosítson fel a kerékpárosokra vonatkozó szabályokról.

Déri Brenda

A biciklisekre is éppúgy vonatkoznak a KRESZ szabályai, mint a többi közlekedőre

Forrás: Illusztráció: Pesti Tamás/Archív

Az utóbbi néhány hétben egyre többször „találkoztam” azzal – illetve jó magam is tapasztaltam –, hogy a gépjárművezetők a kerékpárosok közlekedési stílusára panaszkodnak. Az őszi és a téli időszak magával vonz számos olyan időjárási tényezőt, melyek nagyban befolyásolják a látási viszonyokat és ezáltal a közlekedést is. Éppen ezért ködös, esős és nyirkos időben kiemelt figyelemmel kell közlekednünk járműveinkkel. 

A szélesebb körű tájékozódás céljából megkerestük a Székesfehérvári Rendőrkapitányság részéről Májer László rendőr őrnagyot, hogy mondja el, milyen szabályoknak kell eleget tenniük a kerékpárosoknak. Elsők között azokat a kötelező tartozékokat említette, amelyekkel a kerékpárnak rendelkezni kell. 

– Kötelező jelző- és világítóberendezés, az első és a hátsó lámpa mellett az első és hátsó prizma is. Míg előbbi fehér fényű lehet, addig utóbbi csak piros fényű. Ezentúl szintén kötelező a két küllőprizma, amelyek egymással szemben helyezkednek el, a kerékpár első kerekén, a küllők között. Ezeknek az említett berendezéseknek tiszta időjárásban 150 méter távolságban látszódniuk kell. Ezen a ponton térnék ki arra, hogy sokan megvásárolják az elemes lámpákat, felszerelik, és úgy vannak vele, hogy ez így rendben van. Azt viszont már nem veszik figyelembe, hogy ezek egy idő után lemerülnek, és csak pislákolnak, ami már nem bizonyul megfelelő jelzőberendezésnek. Annyi „engedmény” van, hogy az első, illetve a hátsó világítást a kerékpáros magán is viselheti például fejlámpaként, de a prizmáknak ebben az esetben is meg kell lenniük – mondta Májer László, majd kitért azokra az eszközökre is, amelyek a kötelezőkön túl segíthetik az észlelést. Ez lehet bármilyen fényvisszaverő eszköz vagy szabvány szerinti láthatósági mellény. 

A jelenlegi jogszabály alapján a láthatósági mellény viselete éjszaka és korlátozott látási viszonyokban lakott területen kívül kötelező, ez a kerékpárosok mellett a gyalogosokra is vonatkozik. Az őrnagy a szükséges felszerelés és berendezések mellett ismertette a megfelelő kerékpáros közlekedést is. 

– Nagy problémát jelent, hogy a kerékpárosok gyakran közlekednek a járdán, mindezt akár világítás nélkül, nagy sebességgel. Ez amellett, hogy szabálytalan és balesetveszélyes, még feszültségkeltő is. Abban az esetben tehet csak kivételt, és mehet fel a járdára, ha az úttest útfelbontások és egyéb munkálatok miatt alkalmatlan a közlekedésre. Minden más esetben a kijelölt kerékpáros nyomvonalon vagy a kiépített kerékpárúton, -sávban kell haladniuk. Amikor a kerékpáros letér a sávjából vagy az útjából, akkor ugyanolyan elsőbbségadási és irányjelzési kötelezettségeik vannak, mint minden egyéb járműnek, amelyik sávot vált. Ide tartozik még a kijelölt gyalogos átkelőhelyen való közlekedés is, amelyet csak úgy használhat, ha leszáll a kerékpárról, és maga mellett tolva átsétál rajta. Sajnos már sokszor előfordult, hogy ennek nem eleget téve áthajtott, és elütötte a kerékpárost egy másik jármű. Ilyenkor azonban az a kerékpáros a felelős, aki szabálytalanul használja a gyalogos átkelőhelyet – fogalmazott Májer László. 

A fent említettek értelmében, ha hiányos a felszereltség vagy nem tesz eleget a KRESZ-ben foglaltaknak a kerékpáros, akkor szabálysértési feljelentésre vagy helyszíni bírságra számíthat. Ez utóbbi kapcsán az őrnagy megjegyezte, hogy nem érti, miért nem alapvető az önkéntes jogkövetés, mely nélkül nem tud kialakulni egy közös partnerségen – a járművek között – alapuló közlekedési kultúra. Megkérdeztük továbbá arról is, hogy megugrott-e azon bejelentések száma a mostani időszakban, melyek a nem megfelelően kivilágított, szabálytalanul közlekedő kerékpárosok okozta baleseteket illette. Szerencsére azonban nem tudott beszámolni ilyen esetről a székesfehérvári kapitányságra vonatkozóan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában