Járjanak inkább busszal?

2021.11.26. 11:30

Megszűnt a vasúti megálló Abán

Nemrégiben lakossági jelzés érkezett a város önkormányzatához, mely azt boncolgatta, hogy miért szüntették meg az abai vasúti megállóhelyet. A válasz összetett, de a lényeg: a buszt javasolják.

Déri Brenda

A vasúti megálló helyett az Aba központjához közelebb eső buszmegállókat javasolják

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mint azt bizonyára tudják, a MÁV-ba gyakorlatilag beleolvadt a Volánbusz Zrt, így 2020. július közepétől egységes stratégiai irányítás alá került a két vállalat. Ahogy az lenni szokott, országszerte minden évben döntenek az esetleges menetrendi módosításokról, ami érintette a településen található vasúti megállóhelyet. Ennek okán 2021. április 11-től nem állnak meg vonatok az Aba-Sárkeresztúr nevű állomáson. A megszüntetést kiváltó okokkal – a polgármester internetes bejegyzése alapján – a helyiek nem voltak tisztában, több kérdés is felmerült, így Mikula Lajos polgármesterhez fordultak segítségért. 

A polgármester fel is vette a kapcsolatot a KTI – Közlekedéstudományi Intézet – munkatársaival. Válaszul elmondták, hogy az Abát érintő Székesfehérvár–Sárbogárd szakaszon két pár személyvonatot tartalmazó alapmenetrend volt az április 11-i módosítások előtt. Az akkori változtatásokra azért volt szükség, mert nem tudták máshogy kivitelezni a csatlakozásokat. Illetve a vasúttársaság előtte sem közlekedett arra túl gyakori járatszámmal, a megállóhely is kívül esett a városközponttól, az Abához tartozó melléktelepülésekről nem is beszélve. Az autóbusz-lefedettség azonban annál jobb, amire a KTI is hivatkozott a csatlakozási problémák és a menetrend-módosítás mellett. Utóbbit Mikula Lajos is megerősítette, hogy míg a megállóhelyet „elvesztették”, addig a buszjáratok tekintetében segítették őket, ugyanis több kedvezőbb elhelyezkedésű települési buszmegállót is érintenek. 

Utóbbit megvizsgálva megnéztük a jelenleg érvényes menetrendeket, melyek szerint Sárbogárdra és Székesfehérvárra könnyen eljuthatnak az utasok autóbusszal, méghozzá sokkal gyakrabban közlekedő járatokkal. Ami a fővárosba való eljutást illeti, az már valamivel bonyolultabb és egy, kettő vagy akár három átszállást is igényel, de kivitelezhető. A polgármester hozzátette, hogy az önkormányzat előzetes tájékoztatást nem kapott a vasúti megállót érintő változtatásokról, de úgy gondolja, nem is kötelessége a társaságnak, hogy hasonló módosításoknál értesítse a helyieket, pusztán jó lett volna előre tudniuk és egy esetleges egyeztetés is célravezető lett volna. Megkerestük a MÁV-ot is a fent említettekkel kapcsolatban, de még nem kaptunk választ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában