Frissen Fejérből

2021.10.28. 07:20

Hal Melinda: Párkapcsolatra vágynak a fiatalok

Szerdán zajlott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében megrendezett Szülők Akadémiája előadás-sorozat második, Hal Melinda által tartott prezentációja.

Déri Brenda

Az előadó, Hal Melinda

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Néhány héttel ezelőtt volt szerencsénk részt venni a program nyitóelőadásán, mely az érzelmi intelligencia fontosságáról és fejlesztéséről szólt. Ez akkora érdeklődésnek és sikernek örvendett, hogy a szervezők úgy döntöttek, egy egész sorozatot szerveznek különböző témákban egészen 2022. januárig bezárólag. A szerdai alkalom a fiatalkori párkapcsolatokról szólt.

Az előadó, Hal Melinda
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Lehet, hogy meglepő, de a fiatalok, itt főként a gimnáziumi éveik végén járó tanulókra, illetve egyetemistákra kell gondolni, preferálják a hosszú távú, komoly párkapcsolatokat. Egy korábban, ezer fővel végzett kutatás kimutatta: a 18, 20 éves tanulóknak már volt olyan kapcsolata, ami legalább egy évig tartott. Sőt az együttélés, a házasság és a gyermekvállalás gondolata is megfogalmazódott már bennünk – mondta a pszichológus, Hal Melinda.

Hozzátette, az iskola mellett, legyen az középiskola vagy felsőoktatási intézmény, figyelniük kell a szülőknek a jelekre: a túlterheltség beszűkülést, elszigetelődést okozhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában