dekoráció

2021.10.21. 16:00

Őszi kompozíciók díszítik Perkáta közterületeit

Idén is hangulatos díszítéssel fogadták az őszi évszak beköszöntét Perkátán. A közelmúltban elkészített dekorációkat a Tedd Szebbé! csoportnak köszönhetik a település lakói. Az alkotócsoport tagjai már nem az első alkalommal helyeztek el különböző díszeket Perkáta közterein.

Horváth Dóra

A Tedd Szebbé! csoport mindig igyekszik adott tematika, elhatározás alapján dolgozni, így történt, hogy a 2021-es ősz legfőbb irányvonala, motívuma a madárijesztő lett, s a kreációk több helyszínen is megtekinthetőek. Díszlet került a Dunaújváros felől érkező bekötőúthoz, illetve a Szabadegyháza felőlihez is, továbbá a polgármesteri hivatalhoz, a Kossuth-szoborhoz, a Széchenyi utcában is található dekoráció, valamint a Bógó boltnál, a Rózsa utcában egyaránt.

– Ilyenkor összegyűlünk és közösen megbeszéljük, hogy mi alapján fogunk hozzá a tervezéshez. Vannak, akik otthon tudnak dolgozni, ők pingálgatnak, emellett csoportokban találkozunk, s akkor is tudunk haladni – árulta el Horváth-Farkas Ágnes, a Tedd Szebbé! csoport képviselője.

Megtudtuk továbbá, a dekorációhoz szükséges alapanyag­igényt kihirdetik, s a település lakói közül, aki tud, szívesen adakozik hozzá, de maguk a csoporttagok is szívesen vásárolnak festéket, kellékeket, vagy éppen adják hozzá a díszlethez azt, amit otthon találnak.

A Tedd Szebbé! csoport tagjai mindig lelkesen, közösen alkotnak. A képen Horváth-Farkas Ágnes (b) és Miso Gabriella
Fotó: Horváth Dóra

Az idei őszi faludekor azért számít még érdekesnek, mert a TESZ egy versenyt is meghirdetett Perkátán, amely a „Legszebb utcafront” cím elnyerésére vonatkozik.

– Szerettük volna bevonni a lakosságot, hogy ők is díszítsenek. Van, akinek ettől függetlenül az udvarában található az alkotása, de nem csináltunk belőle problémát – mondja Horváth-Farkas Ágnes. Hozzáfűzte még, hogy a csoporttagok elmennek, lefényképezik az elkészült kompozíciókat, vagy a tulajdonosuk küld róluk képet, ami aztán kikerül a Tedd Szebbé! közösségi oldalára. A településdíszítési verseny nyertese a legtöbb like-ot kapó alkotás, utcafront lesz. Horváth-Farkas Ágnes még azt is elárulta, hogy többfordulósra tervezik a kihívást, s a végén az összesített eredmény fogja eldönteni, hogy ki nyeri az értékes ajándékot. A nevezések folyamatosan érkeznek, és már 11 dekoráció fotója meg is tekinthető – természetesen névtelenül – a közösségi oldalon.

A perkátaiak örömmel fogadják minden alkalommal a településdíszítést, fotókat küldenek a csoporttagok számára, megköszönik a munkájukat, ezzel adnak újabb és újabb lökést az alkotáshoz. A csoport tagjainak ez ad inspirációt, hiszen mindannyian szeretnék, hogy továbbra is örömet szerezzenek. Így folytatása lesz a településdíszítő kezdeményezésnek. Az őszi dekoráció elbontását követően – amely várhatóan november végén történik majd –, téli, ünnepváró díszítést is kap a falu, ami mindenképpen a karácsony témája köré szerveződik, ezáltal a leghidegebb hónapokban is jókedv várható Perkátán.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget