Frissen Fejérből

2021.10.20. 14:57

Megújul az út Lovasberénynél, megmentik a megye legrégebbi hídját

A szennyvízcsatorna beruházás után közvetlenül újulhat meg Lovasberény „gerinc” útvonala, melyhez kapcsolódóan számos fontos fejlesztés is várható. Ezekről számoltak be részletesen szerdán, a munkaterület átadását követően az illetékesek, kiemelve többek között a minőségi aszfaltburkolatot, a parkolókat, a gyalogátkelőhelyek, buszöblök kialakítását.

S. Töttő Rita

A Rovákja-patak hídja, amely Fejér megy legrégebbi közúti hídja – a ma szakemberei ezt is megmentik az utókor számára

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A 8119-es út teljes lovasberényi átkelési szakasza megújul – mondta el a munkaterület átadását követő tájékoztatón Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, éppen annak az útnak a szélén állva, amelyre most a kormány 540 millió forint nettó, azaz 686 millió forint bruttó pénzeszközt biztosít.

- Az út -, árulta el a képviselő -, 3667 méter hosszan újul meg, hat méter széles járófelületet kap, ami azért fontos, mert jelen pillanatban a Rovákja-patak hídja nem éri el ezt a szélességet, de ezt is kiszélesítik. Az út szerkezeti stabilizációja után két réteg aszfalt kerül rá, továbbá a buszöblök is megújulnak, illetve két helyen áthelyezik őket. A Bocskai utcánál gyalogosátkelőhely létesül, a hozzá kapcsolódó közvilágítás fejlesztéssel együtt, valamint teljes hosszban megújulnak az útburkolati jelek, illetve az elhasználódott KRESZ táblákat is kicserélik. Lovasberényben nem is olyan régen zártunk egy komoly beruházást, a település szennyvíz-hálózati fejlesztését, amely több ponton érintette ezt az utat.

Most ezt követően ez nem csak sávos helyreállításban, hanem kifejezetten jó minőségben készülhet el – mutatott rá a képviselő, megemlítve a Rovákja-patak hídját is, ahonnan a művelődési ház utáni kereszteződéséig az úton 1978 óta komolyabb beavatkozás nem történt, sőt, a 811-es úton ugyaninnen a település vége tábláig pedig 1962 óta nem történt jelentős felújítás: – Tehát ráfér már a nagyon komoly beavatkozás. A fejlesztés a Magyar Falu Programnak köszönhetően valósulhat meg, amely 2018-ban jött létre: 2019-ben 150 milliárd forintot, 2020-ban 210 milliárd forintot, 2021-ben pedig 250 milliárd forintot lehetett ebben a programban elkölteni. Ez ma Magyarország, a magyar vidék legsikeresebb kormányzati programja, hiszen 3 év alatt több mint 600 milliárd forintot sikerült eljuttatni általa a településekre. Egyrészt a családi otthonteremtési kedvezmény kereteiben, másrészt önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi szervezetek pályázatainak támogatásával, harmadrészt négy és öt számjegyű utak felújításával – mint itt. A negyedik csokor pedig e programban a vidéki vállalkozások fejlesztése.

Südi Mihály, Monlár István és Tessely Zoltán a felújítandó út előtt mondta el: jövőre sok minden megváltozik ezen a szakaszon
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Südi Mihály polgármester is örömmel fogadta a hírt, amikor kiderült, hogy megújulhat ez a régi út – árulta el. – Ez több szempontból is nagy jelentőséggel bír a település életében: egyrészt az elmúlt két évben tizenkét utca útburkolata újulhatott meg, a tizenharmadik folyamatban van. A felújított utak fele csatlakozik ebbe a főútszakaszba, ami azt jelenti, hogy ennek az útnak a felújításával Lovasberény úthálózata egy gerincet kap. Másrészt fontos, hogy a burkolat elhasználódása mellett több problémával is bírt az út, gondolunk itt a Rovákja-hídra, ami elég keskeny. Jelenleg például két nagyobb gépjármű vagy mezőgazdasági vontató nehezen fér el egymás mellett. Ez a probléma a kiszélesítéssel megoldódik. Lovasberény egy forgalmas csomópontjában gyalogátkelő épül ki, ami az iskolások szempontjából fontos. A burkolt padkák kiépítése a posta, a cukrászda, illetve az élelmiszerbolt környékén azért is fontos, mert így faluközpont megszépül.

Molnár István, a Magyar Közút Fejér megyei igazgatója pedig további háttérrel és részletekkel szolgált: – Lovasberényben 2015-ben sikerült kiépíteni a 811 és a 8119-es jelzésű utak jelzőlámpás forgalmi csomópontját – ez nagyon jól betölti a szerepét, hiszen azóta az itt bekövetkező balesetek száma drasztikusan lecsökkent. 2016-ban pedig a 811-es főút Pátka és Lovasberény csomópontja között aszfaltozás volt, ezt a projektet egészíti ki ez a mostani. Általában szennyvíz csatorna építések után egy vékony aszfaltréteget szokott kapni a beavatkozással érintett burkolat, ám most sikerült a két programot úgy összehangolnunk, hogy nem csak egy vékonyabb, szerényebb műszaki tartalmú beavatkozás követi az építést, hanem az utat is megerősíthetjük, amellyel hosszú évtizedekig bírni fogja még a terhelést.

A beavatkozás a teljes átkelési szakaszt érinti tehát, településtáblától tábláig tart – a Rovákja-patak hídját is érintve. Ez a megye legrégebbi közúti hídja, melyet 1890-ben építettek, téglaburkolattal. Mindig felmerül az igény, hogy bontsuk el és egy új vasbeton hidat építsünk helyette, de mivel ez a szerkezet nem rossz állapotú és tisztelgünk az elődök emléke előtt, úgy gondoltuk, hogy a mai technológiának megfelelően javítunk az állapotán s kiszélesítjük, hogy a forgalombiztonság is érvényesülhessen. A beavatkozás változó vastagságú, 3-5 centiméter közötti kiegyenlítő réteg építését tartalmazza a teljes hosszon, illetve 4 centiméter kopóréteg építését. A beépített aszfalt mennyiség ebben a projektben nagyon jelentős lesz: közel 5 ezer tonna aszfalt kerül ugyanis az útra.

A Rovákja-patak hídja, amely Fejér megy legrégebbi közúti hídja – a ma szakemberei ezt is megmentik az utókor számára
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A közút megyei igazgatója elmondta még, hogy ezenkívül az átkelési szakasz forgalombiztonságát is felülvizsgálták, s megállapították: a buszperonok hossza már nem felel meg a mai autóbuszok igényeinek, ezért ezeket meg kell hosszabbítani, illetve ahol nem megfelelő helyen volt, ott át is kell helyezni, ezzel is növelve a fel- és leszálló utasok forgalombiztonságát. – Fontos megemlíteni, hogy a parkolás jelen pillanatban elég rendezetlen ezen a szakaszon. Ezzel is fogunk foglalkozni: a postánál, a könyvtárnál, cukrászdánál, az élelmiszerboltnál is gyephézagos padkát építünk ki a parkoló járműveknek, 170 méter hosszan, 450 négyzetméter felületen.

A csomóponti épületnél sem megfelelő a gyalogjárda kialakítása, itt mintegy 60 méter hosszon új gyalogjárdát építünk, hogy az egységes gyalogos átvezetés a teljes településen biztosítható legyen – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: a település Csákvár felőli végén a forgalmat optikai kapuzattal fogják csillapítani, ami fluoreszkáló táblákat, sűrített vezető oszlopokat, illetve keresztirányú sárga burkolati jeleket jelent. A munkaterület átadása szerdán megtörtént, a kivitelező ígérete szerint 120 nap alatt végzi el munkát – időjárástól is függően- , azonban tavaszra már egy megújult szakaszt vehetnek birtokba a közlekedők. A felújítás során teljes útzárra nem, de félpályás forgalomkorlátozásra lehet számítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában