2021.10.30. 07:00
Hamarosan elkezdődhet a maroshegyi bölcsőde építése
A pénteki közgyűlési döntés értelmében a hosszú hétvégén térítésmentesen vehetők igénybe a helyi autóbuszjáratok, emellett a testület elfogadta a tanulóbérletekre vonatkozó díjszabás módosítását is. Számos közbeszerzési eljárás elindításáról is döntöttek.
Cser-Palkovics András polgármester (középen) vezette a közgyűlést
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A közgyűlési döntés értelmében a 2019 novemberében elfogadott építményadó-emelés bevezetését ismét elhalasztják: jelen állás szerint 2023. január 1-jén lép életbe az adóemelésre vonatkozó rendelet. A döntéssel éves szinten 400-450 millió forint adóbevétel beszedéséről mondott le az önkormányzat.
A helyi közösségi közlekedés díjszabásának módosítására vonatkozó javaslatot elfogadták. Ennek értelmében 2022. január 1. és december 31. között a tanuló havi bérletek és a tanuló K-s havi bérletek ára 280 forint lesz. Kiegészítésként a képviselők arról is döntöttek, a kegyeleti napokhoz kapcsolódóan ingyenesen igénybe vehetők a helyi buszjáratok október 30. és november 1-je között.
Elindulhat a Palotai úti parkolóház kivitelezésére vonatkozó közbeszerzés. A vasbeton pillérvázas szerkezetű négyszintes épület a Palotai út 11–13. szám alatt kap helyet. A parkolóházban a tervek szerint 318 autó fér el.
Ugyancsak döntöttek a Móri út első ütemének felújítására vonatkozó közbeszerzés megindításáról. Az útépítés során az útpálya cseréje mellett kerékpársávokat alakítanak ki, a Zichy ligetnél körforgalmi csomópont épül – ebből lehet majd behajtani a Csitáry G. Emil utcába. A Rozgonyi Piroska utcai parkoló megújul, a férőhelyek száma bővül. Az Irányi Dániel utca forgalmi iránya megváltozik, az utca a Móri út felé lesz egyirányú.
A közgyűlés jóváhagyta, hogy az önkormányzat megvásárolja a Kaszap István utca 8., illetve az Erkel Ferenc utca 3. szám alatti, összesen mintegy 3500 négyzetméter területű ingatlanokat – ez a volt Garas udvar és Vesztegzár területe. A vételár 239 millió forint plusz áfa. A területen jövőre ideiglenes parkolókat alakítanak ki.
Zárt ülésen döntött a testület egyebek mellett a maroshegyi bölcsőde kivitelezésének indulásáról, továbbá zöld lámpát kapott a Táncsics-, a Hétvezér-, a Munkácsy- és a Kossuth-iskolák vizesblokkjának felújítása, hat másik intézmény esetén pedig elindították ezen felújítások közbeszerzési eljárását – értesültünk.
Intézkedések a vírushelyzettel összefüggésben
Az egyre erősödő járványhelyzetben fontos biztonsági intézkedéseket vezetnek be november 1-jétől Székesfehérváron, az önkormányzat fenntartásában működő szociális intézményekben (Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény, Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon, Kríziskezelő Központ, Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ). Kiemelten figyelnek a maszkhasználatra, ami fontos a megelőzés szempontjából, emellett kijárási tilalmat vezetnek be, és a korábbi gyakorlat szerint ismét látogatópontokon lehet találkozni a bentlakásos szociális intézményben ellátott családtagokkal.
Cser-Palkovics András közösségi oldalán írta meg: a csütörtök éjszaka megjelent kormányrendeletek értelmében a polgármester hatásköre abban dönteni, hogy a polgármesteri hivatal, valamint az önkormányzati intézmények dolgozói számára kötelezővé teszi-e a koronavírus elleni védőoltás beadatását. S bár az oltással egyetért, egyelőre egyik önkormányzati cég sem teszi kötelezővé munkavállalói számára a védőoltás beadatását. Ami az önkormányzati intézmények (bölcsőde, óvoda, szociális és kulturális intézmények) munkavállalóit illeti, a vezetőkkel még egyeztet kedden, mielőtt a kérdéskörben döntene. Bizonyos intézmények ugyanis szakmailag más megközelítést igényelnek.
Frissen Fejérből
- A nap, amikor Dég lélekszáma érezhetően megnőtt – avagy autócsodák a kastélyparkban (videó)
- Miért válasszunk menhelyi kutyust?
- Három gépkocsi karambolozott Székesfehérváron
- Videó: Váratlan jégeső verte a földet Székesfehérváron
- Emberségből jeles - Kitüntetéssel ismerték el munkájukat