Fogadó állt a sárvízi átkelő mellett

– Nem egy római koros téma, viszont a környék történelmének izgalmas darabja – mondta lapunknak Kovács Loránd Olivér régész, a Gorsium Régészeti Park vezetője.

Székesfehérvár visszafoglalása után – a 17. század utolsó éveiben –, Tác falut nem az eredeti helyére telepítették vissza, hanem másfél kilométerrel odébb. – Viszont továbbra is használták a sárvízi átkelőt, ugyanazt, amelyiket a római, majd a középkorban is. Valaki meglátta benne az üzleti lehetőséget. Átkelési pont a Sárvízen itt volt csak, illetve Szabadbattyánnál, a Kula-toronynál. Nem nagyon lehetett kikerülni. Mindenkit megsápolt, ha fogalmazhatok így. Mint manapság egyes autópálya-pihenőknél: ha valaki jó helyen árusít, akkor boldog-boldogtalan nála költi el a pénzét, független az árak színvonalától – világított rá a Kovács a fogadó létrejöttének okára.

– Eredetileg csak ezt, az Első Katonai Felmérést ismertük, mármint itt Magyarországon – folytatta a régész; a cikkünkhöz mellékelt térképrészletek is ebből valók. – E térkép alapján gondolta azt Fülöp Gyula – még az 1980-as években –, hogy ez, ami itt ábrázolva van, Gorsium 4. századi erődítése – magyarázta Kovács Loránd Olivér. – Majd aztán a Gorsium 50. évfordulójára rendezett konferencia (2008.) előtt nem sokkal előkerült egy olyan Sárvíz-térkép, amely gyakorlatilag a szabályozás előtti állapotát mutatja a Sárvíznek. Az is 18. századi, rajta a mocsarak és az egyebek feltüntetése megegyezik a katonai felmérés térképével. Viszont az újonnan előkerült térképen ahhoz a kis kockához oda volt írva: „fogadó”! Így aztán egy több évtizedes toposz – miszerint római falak álltak még a 18. században – törlődött! Mindez logikus is, hiszen Fehérvár barokk kori újjáépítéséhez nem csak római köveket használtak – mondta Kovács.

A szakember rámutatott, Siklósi Gyula kutatásaiból ismert, hogy a barokk újjáépítéshez tömérdek téglagyárat és mást telepítettek Fehérvárra. Magyarán: nem volt elegendő kőanyag elérhető, s egyszerűbb volt helyben égetni a téglát.

– Az Első Katonai Felmérés és sajnos a Sárvíz-felmérés is egy amolyan helyi koordináta-rendszerben történt – jegyezte meg a régész –, teljesen pontosan nem tudjuk behúzni a helyére.

Nincsen azonban elveszve semmi! Amint azt a régész kifejtette, létezik egy új módszer –, s a Szent István Király Múzeum azon van, hogy birtokába kerüljön –, amely segítheti a fogadó megtalálását. Ez a LIDAR nevű eszköz. Működési elve a 3D-s szkennerekéhez hasonló, ám mivel lézert használ, „le tudja szedni” a teljes növényzetet az adott területről. Megmutatja a valós domborzati viszonyokat. Tegyük itt hozzá, a fogadó nyomai vélhetően fás területen vannak.

– Minden elpusztult épület, bármi, ami valaha ott volt, az egy minimális – lehet, hogy csak egy-két centiméternyi – differenciát okoz a földfelszín magasságában. A különböző szűrőkkel az eszköz más-más színt képes adni a szinteknek, így kirajzolódhatnak a régvolt épületek alaprajzai. Ez egy nagy esély a fogadó helyének meghatározására – fogalmazott Kovács.

Izgalmas kérdés az is, hogy ez a fogadó valójában mikor is létesült. A szakember elmondta, logikus lenne – az átkelési pont miatt –, hogy mindjárt a terület visszafoglalása után, ám nem tudható, mikortól volt a területen akkora forgalom, amiből megélhetett az egység. Kovács rámutatott, Magyarországnak meglehetős külkereskedelme volt a 18. században. – Nagyon sokáig egész Európát mi láttuk el marhahússal. A kivitelt úgy kell elképzelni, hogy komplett marhacsordákat tereltek át az Alföldről nyugat felé.

E marhacsordák jelentékeny része a Tác melletti Sárvíz-átkelőn bandukolt tova. Alighanem a fogadó mellett pihentek meg.