vitathatatlan tagja a nemzeti panteonnak

2021.06.28. 11:30

Ünnepélyesen avatták fel Vörösmarty szobrát Velencén

Felavatták Vörösmarty Mihály szobrát szombaton a költő egykori présházánál, a Meleg-hegyen, amely ma műemlék jellegű épület.

Tihanyi Tamás

L. Simon László országgyűlési képviselő is méltatta az alkotást

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Az esemény bevezetőjeként Csengey Márton szavalta el a költő egyik legismertebb versét, A vén cigányt, majd Elek Imre szobrászművész alkotását először L. Simon László ország­gyűlési képviselő méltatta, kiemelve a művész különös tehetségét és alkotói nagyságát. „Kevesen képesek létrehozni egy ilyen művet”, mondta L. Simon László, emlékeztetve arra, hogy Elek Imre alkotói tevékenységére mennyire jellemző az alázat, hiszen a kommunista időkben elpusztult műveket is szívesen restaurál. „Köszönöm, hogy ezt a feladatot is elvállalta”, mondta a kultúrpolitikus, majd dicsérte a helyszínt, felidézve a pillanatot, amely Vörösmarty Mihályt lélekben örökre e csodálatos tájhoz kötötte.

L. Simon László országgyűlési képviselő is méltatta az alkotást
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

„Köszöntsük őt, hiszen nemcsak költő volt, hanem nyelvtudós is”

A szobor avatásának szónoka Freund Tamás akadémikus, neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt, aki Vörösmarty Mihály életművének méltatása mellett a költő nyelvművelői tevékenységére hívta fel a figyelmet. „Köszöntsük őt, hiszen nemcsak költő volt, hanem nyelvtudós is”, mondta az MTA elnöke. Felidézte, amit szerinte csak kevesen tudnak: annak idején Vörösmarty Mihály javasolta az első magyar helyesírási szabályzat – ahogyan akkor mondták, „szóigazgatás” – kiadását. És némi lazaságot kölcsönözve az eseménynek, azt is megemlítette, hogy a „fröccs” szavunk is tőle származik. Freund Tamás azt a képet láttatta szavaival hallgatósága előtt, amint Vörösmarty Mihály présházából kilépve e csodás tájban gyönyörködik.

Az akadémikus arra kérte az esemény vendégeit, hogy mindenki úgy tekintsen a szobor avatására, mint az utókor főhajtására. Majd arról beszélt, hogy a magyarországi történelmi viharok nagyon sok szobrot ledöntöttek, ám a Vörösmarty Mihályt idéző alkotások „megúszták” a megpróbáltatásokat. Ez pedig azt jelzi, hogy ő vitathatatlan tagja a nemzeti panteonnak. „Legyen ez a műalkotás a költészet, a tudomány és a hazaszeretet zarándokhelye”, mondta Freund Tamás akadémikus, majd ismét L. Simon László vette vissza a szót, aki arra kérte a látogatókat „nézzenek szembe” Vörösmarty Mihály szobrával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában