igenis magyarok maradnak

2021.06.04. 07:00

Minden nap az összetartozásé

Kovács Ágota, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely történész munkatársa néhány hónapja erősíti az intézmény csapatát: korábban a várpalotai Trianon Múzeumban dolgozott, így szinte minden nap szembesült azzal, amit a magyarságnak jelentett az a sorstragédia.

Tihanyi Tamás

Tagja a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének és a hadtörténelmi rajzpályázat értékelő munkacsoportjának. Ez a tevékenysége is összefügg Trianonnal?

– Igen, hiszen a szervezet a nemzeti összetartozást már 2013 óta ezzel a nemzetünk hadtörténelmét feldolgozó gyermekrajzpályázattal is szeretné erősíteni. Azóta több mint tízezer gyermek készített pályamunkát a Kárpát-medence minden szegletéből, és amíg lehetett a járvány miatt, az ünnepélyes eredményhirdetést minden alkalommal június 4-én Székesfehérváron tartottuk. Sok esetben ez volt a megyeszékhely hivatalos trianoni megemlékezése az Összetartozás Napján. Ilyen alkalommal például Gyergyószentmiklósról érkezett gyerekek népviseletben táncoltak a Romkertben, vagy felvidéki, nagyváradi, a Partiumból érkező diákok adtak műsort. Amikor tavaly a pandémia miatt ez elmaradt, június 4-én egy filmes összeállítással jelentkeztünk közösségi felületeinken, amit nagyon sokan láttak, így segítettük az emlékezés ügyét.

A park milyen mementóval tiszteleg?

– A katonai emlékparkban az 1848-tól napjainkig megjelenített történelmi időszak lehetőséget teremt arra is, hogy Tria­non előzményeivel, magával a fájó eseménnyel valamint a rövid és a hosszú távú lehetőségekkel ismertessük meg a látogatókat. A bejárattól nem messze fogadja az érkezőket egy gyönyörű székelykapu, amit azok a Gyergyói-medencében élő székelyek hoztak el nekünk, akik itt, a parkban tettek állampolgársági esküt. A kapu fontos jelkép nálunk, hiszen a székelység története az országhatárok védelmének története is. Most, június negyedikén lehetőséget biztosítunk arra, hogy a hozzánk érkezők egy-egy szál virággal róják le tiszteletüket a kapunál a nemzeti összetartozás eszméje előtt.

Kovács Ágota az egyik pákozdi emlékmű előtt: a Nagy Háború volt az előzmény
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A várpalotai Trianon Múzeumból érkezett közel fél éve Pákozdra. Mi volt az, amit szellemiségben onnan magával hozott?

– A haza szeretete már korábban is fontos érték volt számomra, de a 20. század történelme iránti érdeklődés és az akkori események iránti mélyreható megismerés vágya ott született meg bennem igazán, hiszen látványos és szívbe markoló kiállítás látható a várpalotai Zichy-kastélyban. Mindez itt van most velem. Szerencsésen ötvöződik az onnan hozott tapasztalatom és mindaz, amit itt bemutatunk, hiszen a trianoni eseményeket megelőző Nagy Háború több formában idéződik meg kiállítási felületeken és programjainkban. Ugyanígy szerepünk a második világháborúban, amely Trianon egyenes következménye volt: ezek a történelmi események képzeletbeli ívet írnak le ezen a helyen és egységet alkotnak.

Történészként mi érintette meg Trianon történetében a legjobban?

– A revizionizmus fogalma és az, hogy mit hozott a trianoni gyász az embereknek a mindennapokban. A tárgyak beszédesek, hiszen akárki láthatott a nagymamája házában olyan hímzett jelmondatokat, melyek a diktátumhoz kapcsolódnak. Nem szeretem Trianont békekötésnek hívni, hiszen ami történt, az számunkra nem volt választható, minket köteleztek az aláírásra. Ami pedig utána következett, az egyértelműen a második világháborúba vezette az országot. A nemzeti gyászt mindenki a szívében érezte, minden iskolai füzet hátoldalán ott volt az elveszített és a megcsonkított ország térképe és a „Nem, nem, soha!” jelmondat. Az összes kisiskolás, aki akkoriban becsukta a füzetét, ezzel szembesült. A Trianon Múzeum minden tárlatvezetése megérintett érzelmileg, hiszen akik ott jártak, újra átélték a szüleik gyászát. Bár mindenkiből mást és mást hozott ki a trianoni fájdalom, ami mégis közös volt és felemelő, hogy mindenki inkább megerősödött attól a csapástól. Bár siratták, amit elveszítettek, lélekben felálltak, és azt mondták, igenis magyarok maradnak, és úgy próbálnak új életet kezdeni.

A székelykaput Gyergyószentmiklósról hozták azok, akik nálunk tették le az esküt
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mit gondol, ha tovább harcolunk, mint ahogyan azt a törökök tették, változhatott volna valami?

– Történészként nem szeretek azzal foglalkozni, hogy mi lett volna, ha… Ha nem szerelik le a hadsereget, ha tovább kitart a Székely Hadosztály… Tény, hogy katonailag nem volt esély, hiszen a Nagy Háborúból, amit csak később neveztek első világháborúnak, egy kiábrándult, testileg, lelkileg megtört, haditechnikai értelemben szétvert haderő jött haza. Ha a szikrát még fel is lehetett volna éleszteni, az elveszett katonai képességek már nem voltak pótolhatók. Akik hazatértek, már csak „volt” katonáknak lehettek nevezhetők.

Ám a Magyar Királyi Székesfehérvári 17. Honvéd Gyalogezred fegyverrel tért haza, rendben, harcra készen…

– Igen, de ez éppen azért jut az eszünkbe, mert szinte ők voltak az egyetlenek. Ezért nagy tisztelet jár a Sipos Gyula tábornok által vezetett székesfehérváriaknak. A város ebben is példát mutatott, de nem akadt túl sok követőjük. Akik aztán mégis harcoltak, mint a Rongyos Gárda vagy a Székely Hadosztály, bár nagyszerű napjaik voltak, országvédelmi, sőt terület-visszaszerzési képességeik már nem lehettek elegendőek.

Mi az, ami örökségként szellemben megmaradt nekünk, és amit tovább kell őrizni a 21. században?

– Szögezzük le, hogy azoknak, akik aláíratták velünk a számunkra máig fájó és méltatlan szerződést, nyílt céljuk volt, hogy Magyarországot eltüntessék a térképről! Azonban száz év után sok azon országok közül, akiknek vezetői ezt megtették velünk, nem, vagy már csak egészen más formában léteznek. Mi pedig igenis itt vagyunk. A Kárpát-medence közepén, a legszebb földrajzi helyen, a legszebb és leglogikusabb nyelven beszélve, őrizve a magyarságunkat határon kívül és határon belül. Nagyon nehéz ez a feladat, főként a határon túli magyarok esetében, ezért arra kell gondolnunk, hogy nekünk nemcsak június negyedike szól az összetartozásról, hanem az év minden napja. Amikor ma visszatekintünk a mögöttünk hagyott száz esztendőre, ez kell, hogy vezessen minket tovább!

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget