110 HATÁROZAT ÉS 7 RENDELET

2021.06.13. 13:00

Június 24-én lesz megyei közgyűlés

A jogszabály június 15-től lehetővé teszi a képviselő-testületeknek, hogy a veszélyhelyzet előttihez hasonlósan ismét ülésezzenek. A Fejér Megyei Közgyűlés testülete június 24-ei ülésén folytatja döntéshozatali munkáját.

fejer.hu

– A veszélyhelyzeti jogrend az önkormányzat esetében a közgyűlési, bizottsági döntéshozatal eljárásrendszerének újragondolását és átalakítását igényelte. Ennek során –bár ez nem volt törvényi kötelezettségem – arra törekedtem, és elnöki munkám során kiemelt figyelmet fordítottam arra, hogy az elnöki határozatok meghozatalára lehetőség szerint minden alkalommal a képviselők írásos előterjesztés formájában történő előzetes tájékoztatása, véleményének írásos kikérése és annak dokumentálása mellett kerüljön sor – mondta Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. – Ennek eredményeként a közgyűlés hatáskörében eljárva 110 határozat és 7 rendelet elfogadásáról döntöttem. Több ízben nyújtottam támogatást a járványügyi védekezésben részt vevő szervezetek számára is – tette hozzá a közgyűlés elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában