A márciusi ünnep idén zárva

2021.03.11. 07:25

Nyitásra megújul a KEMPP

A járvány idején is dolgoznak a megújuló katonai emlékparkban, ahol májusra várják, hogy kinyithatják végre a kapukat.

Tihanyi Tamás

Ácsok dolgoznak a több mint 20 éves tetőszerkezet felújításán

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megye Hírlap

A járványhelyzet miatt elrendelt kényszerű zárva tartás érinti Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyet is. Az elmúlt évben, a korábban megszokott 255 nap helyett alig 120 napon fogadhattak vendégeket, ezek a napok azonban minden korábbinál zsúfoltabbaknak bizonyultak, az érdeklődés nem lankadt. A korábbi 70 ezer látogató helyett közel 35 ezren keresték fel az emlékhelyet, ez arányaiban azonos szám a megelőző esztendő adataival.

– A tavalyi évben jubiláló, 10 esztendős létesítményen a közel félmillió látogató jócskán nyomot hagyott, így a több mint 20 éves épületek felújítása már időszerű volt – mondta Görög István ügyvezető. – A tervezés után idén már a megvalósítást végzik, ácsok kopácsolásától visszhangzik a hegy, szorgos munka folyik, amelynek célja az 1999-ben épült tetőszerkezet és a hőszigetelés felújítása. Az építkezés befejeztével egy újabb teret kívánunk a látogatók szolgálatába állítani, és azt szeretnénk, hogy a létesítmény három évszakban is alkalmassá váljék a vendégek fogadására.

Megújult, új elemekkel bővült és látványában nagyot fejlődött a harcárok, de készül az úgynevezett tűzszerészkert is, amely a Magyar Honvédség egyik elit alakulatának veszélyes tevékenységét mutatja be.

Ácsok dolgoznak a több mint 20 éves tetőszerkezet felújításán
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megye Hírlap

– A park területének felújítása is lassan a végéhez érkezik, amelynek eredményeként a növényzet megfiatalodik, de tervezzük a napenergia felhasználását is, amely a takarékosabb és környezettudatosabb működtetést teszi majd lehetővé – folytatta Görög István. – A munkálatok jelenleg is folynak, ezek számos veszélyt hordoznak, ezért terveztük mindezt a kényszerű zárva tartás idejére.

Az emlékpark munkatársai arra kérik a létesítmény leendő látogatóit, egyelőre maradjanak távol, ne zavarják a munkálatokat. A nyitást követően ingyenessé teszik applikációjukat, amely korszerű lehetőséget biztosít a park által megidézett események jobb megismeréséhez. A park része a Don-kanyar Emlékkápolna is, ám az építményben a téli időszak viharai komoly kárt tettek, így annak látogatása során ugyancsak óvatosságra intenek.

– Március 15-én a gyülekezési tilalom miatt nem rendezhetünk programot, a megemlékezőket arra kérjük, hogy a szabályok messzemenő betartásával tegyék ezt meg. A park zárva tartását kormányrendelet írja elő, így ezt biztosítanunk kell. Kérjük a kerékpárosok megértését és azt is, hogy ne haladjanak át a létesítmény területén!

Görög István és munkatársai abban bíznak, ha minden jól megy, májusban kinyithatják a kapukat, és már egy valóban megújult környezetben, szép létesítményekben várhatják a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában