2021.03.06. 15:10
Babakocsival lehetetlen a bölcsőde megközelítése
Olvasónk osztotta meg tapasztalatait, mely szerint a bölcsőde előtt parkoló autók jelentősen megnehezítik az intézménybe érkezők közlekedését. Az esettel kapcsolatban az önkormányzat is állást foglalt.
A bejárat megközelítése gyalog és babakocsival is nehéz
Fotó: Olvasónk
Az egyik fehérvári bölcsőde bejáratánál tapasztalta olvasónk az alábbi – képünkön is látható – problémát: az intézmény főbejárati kapuját rendszeresen elbarikádozzák az ott parkoló személyautók. Mint mondta, a járművektől babakocsival egyáltalán nem lehet bemenni a bölcsődébe, sőt, a bejutás még úgy is nehézkes, ha a kisgyerekeket ölben viszik a szülők. Olvasónk hozzátette, a járművek sokszor még a délutáni órákban is ugyanott állnak, így a közlekedés délután sem könnyebb.
Az esettel kapcsolatban megkerestük az önkormányzatot, hogy megtudjuk, mi lehet a megoldás jelen helyzetben, illetve azt is megkérdeztük, milyen következményei lehetnek annak, ha a rendszeres figyelmeztetés ellenére is tilosban parkolnak az autótulajdonosok. Kérdéseinkre az önkormányzattól az alábbi tájékoztatást kaptuk: „A KRESZ vonatkozó passzusa azt mondja ki, hogy akkor szabálytalan a képen látható parkolás, ha a jármű az út menti ingatlanra való behajtást akadályozhatja. Ehhez azonban az ingatlan használójának bejelentése szükséges, hiszen csak ekkor tudja az intézkedő rendőr vagy közterület-felügyelő eldönteni, hogy a gépjármű az ő engedélyével tartózkodik-e ott vagy sem. A probléma megoldása érdekében a közterület-felügyelet kezdeményezte a szomszédos óvoda kapuja előtti, tiltást jelző burkolati jel felfestését a bölcsőde kapuja elé is.”