Új szociális intézmény teljesít szolgálatot a megyeszékhelyen, a Seregélyesi úton

Miként került a szociális ellátás területére?

– Annak idején a Baptista Teológia Akadémia lelkész szakára jelentkeztem, de tanulmányaimnak része volt a szociális lelki gondozó képzés is. És igen, szociálisan érzékeny ember vagyok…

Van ennek családi háttere?

– Családunknak a délszláv háború idején boltja volt Pécsett és folyamatosan vittünk ruhát, cipőt, takarót a harkányi menekülttáborba. Tizenhét– tizennyolc voltam, amikor a pécsi gyermekvédelmi intézetben hetente kétszer délután két órát önkéntesként foglalkoztam gyerekekkel. Szenczy Sándorral, a Baptista Szeretetszolgálat alapítójával 1994-ben a teológián ismerkedtem meg. A kilencvenes években segélyszállítmányokat kísértem a balkáni háború helyszíneire, aztán a kétezres évek elején különböző egyedi projektekben vettünk részt együtt. A diploma megszerzése után jött egy tízéves korszak, amikor nagyvállalatnál dolgoztam, majd más irányt mutatott számomra az Isten. Egy nemzetközi missziós szervezet keresett olyan embert, aki a magyarországi szervezet ügyeit, tevékenységeinek körét továbbfejleszti. Később nagyobb felelősséggel járó feladatra kértek fel, kilenc évig hátrányos helyzetű gyermekekkel, családjaikkal kerültem munkakapcsolatba. Beleláttam a mélyszegénységbe és annak okaiba, láttam a tehetetlenséget, a beletörődést az emberek szemében.

Ez hittel párosulva tette ilyen emberré?

– Egész életemben mások „meghallgatója” voltam. Fiatalon nagyon érzékenyen reagáltam a sérültekre: például ha egy gyermeket kerekesszékben láttam, az olyan erős érzelmi reakciót váltott ki belőlem, hogy elfogott a sírás. Azért imádkoztam, hogy egészséges gyermekeim legyenek, és így is történt, aztán öt éve Isten megszólított, s megkérdezte, emlékszem-e, mit kértem tőle. Azt mondta, meghallgatta a kérésemet, itt van az ideje, hogy kövessem az előttem kijelölt utat. Amikor megjelent egy szociális intézmény hirdetése, ahol gondozót kerestek, megkaptam a jelzést. Súlyos állapotúakkal, egyből a mélyvízben kezdtem mint segítő.

Hogyan lehet feldolgozni, amit egy ilyen intézményben tapasztal az ember?

– Azt a legnehezebben, amit akkor érez, ha látja, hogy valakinél nem lehetséges változás, fejlődés az állapotában, amikor megérti, hogy van egy teljesen zárt test, amelynek a görcsében egy intellektuális ember él, aki hallja, látja, ami történik körülötte, de semmire sem tud reagálni. Úgy van bezárva a testébe, hogy a tudata, az esze teljesen ép. A teológiáról sok olyan barátom van, aki aktív lelkész, így nem csak egyszerű barátokként, hittestvérekként is beszélgethetünk azon érzelmekről, gondolatokról, amiket okoz, felkavar a fogyatékkal élők között végzett munka.

Hittel lehet ezt a munkát a legjobban csinálni?

– Nagyon sok olyan kollégát ismerek, aki nem hisz Istenben, de fantasztikus munkát végez szociális területen. Isten ehhez remek szívet adott nekik. A Biblia azt írja, hogy amikor Isten elé állunk, megvizsgálja az ember szívét. Én tudom, hogy Isten mit tett értem, ezért én a hitből merítve dolgozom, az visz át a nehézségeken. Mert ha valaki azt állítja, hogy a fogyatékkal élőkkel való munkának nincsenek rendkívüli nehézségei, az nem itt dolgozik. Családi tragédiákkal, életválságokkal, olyan szülőkkel találkozunk, akik nem tudják feldolgozni, hogy a gyermekük fogyatékkal született. Olyan ellátottakkal éljük napjainkat, akikkel együtt örülünk és sírunk, akik miatt éjjel térden imádkozunk, miközben tehetetlenek vagyunk. Elszorul a szívünk örömünkben, amikor sok-sok nap után változás, pici fejlődés mutatkozik. Ezerszer mosolyodunk el naponta, mert olyan csodálatosak egytől egyig.

Melyek a gyakoribb gondok, amelyekkel találkoznak a szülők részéről?

– Talán az egyik ilyen, amikor a fogyatékkal élő értelme megreked a három-, négy-, hatéves gyermek szintjén, de a teste felnőtt. Az érzelmeik,

az érzékeik, a vágyaik egy felnőtt testnek megfelelőek. Felnőtt értelem nélkül is megvan a vágy az élmények, a társ, a szerelem iránt… Ám sok szülő ezt elutasítja, sőt tagadja és tiltja. Másik gondnak látom, hogy a szociális nappali ellátásban lévők közül sokan dolgozhatnának, ha a szülők időben megfelelő tájékoztatást kapnának, és a rendszer tudná támogatni őket a megfelelő fejlődés, fejlesztés érdekében.

Hogyan látja, mennyire van igény Székesfehérváron az intézményi jelenlétre?

– Fejér megyében több mint kétszázan várnak fogyatékos nappali vagy bentlakásos ellátásra. Sokan közülük anynyira súlyos fogyatékossággal élnek, amire nincs felkészülve az ellátórendszer. Ebből mi 30 fő számára tudunk ellátást nyújtani.

Miért Napraforgók?

– Amilyen csodálatosak a napraforgók, olyan csodálatosak azok, akikkel foglalkozunk. Ahogy a virágja mindig a fény felé fordul, ők is úgy keresik az őszinte szeretetet, a teljes elfogadást, a gondoskodást. Ugyanolyan természetességgel irányulnak a szívüket beragyogó szeretetet adó emberek felé, ahogy a napraforgó teszi ezt napról napra a Nap felé fordulással. Igen, minden egyes ellátottunk csodálatos és egyedi, akiért érdemes keményen dolgozni és biztosítani a növekedéshez szükséges feltételeket. A fény pedig maga az Isten, az igazi világosság!

Mit nyújt a Napraforgók Háza?

– Harminc férőhelyünk van, feladatunk fogyatékos személyek személyes gondoskodást nyújtó nappali ellátása. Terápiás foglalkozásokat tartunk 6–8 fős csoportokban mozgással, zenével, művészettel, mesével, rendszeres tornaóránk van, szinte naponta nagyokat sétálunk, amint lehet, egynapos kirándulásokat fogunk tenni. Főként enyhe és középsúlyos fogyatékkal élőket fogadunk, ennek legfőbb oka, hogy a második emeleten vagyunk, és ez behatárolja a lehetőségeinket. Napi nyolcszáz forint a térítési díj, az épületben van menza, ahol az ebéd biztosított. Folyamatosan növekszik az ellátottak létszáma, ezért segítő önkéntesekre nagy szükségünk van. Például zenében, művészetterápiában jártas jelentkezőket várunk, örömmel fogadunk nyugdíjas önkénteseket beszélgetésekhez, közös kézimunkázáshoz, sétában segítéshez.