nem jogosultak

2021.01.15. 14:30

Mégsem lesz új helyi adó ebben az évben Sárbogárdon

A magyar kormány vonatkozó döntésével összhangban mégsem vezetett be a sárbogárdi önkormányzat magánszemélyek által fizetendő helyi adót.

Majer Tamás

A járási székhely Dél-Fejér megyei város honlapján közzétett polgármesteri tájékoztatóban foglaltak szerint mégsem lép hatályba a korábban elfogadott, új helyi adóról szóló rendelet.

Sükösd Tamás polgármester a tájékoztatóban rögzítette, hogy a helyi képviselő-testület az októberi ülésén döntött a magánszemélyek kommunális adójáról. A döntés nyomán megszületett rendelet 2021. január 1-jén lépett volna hatályba, de még ezt megelőzően visszavonták azt. A tájékoztató feltünteti azt is, hogy hazánk kormánya decemberben határozott úgy, hogy nem jogosultak bevezetni a települési önkormányzatok a 2021-es évre szóló új helyi adót, illetve új települési adót. Vagyis a kormánydöntéssel összhangban nem lépett hatályba az októberi sárbogárdi rendelet.

Ahogy azt korábban lapunk is megírta, a kommunális adó a gyakorlatban lakóingatlanonként havi ezer forint, telek esetében pedig havi ötszáz forint költséget jelentett volna a tulajdonosoknak. Ez összességében az év tizenkét hónapja alatt néhány tízmillió forint önkormányzati pluszbevételt eredményezett volna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában