alámosta a burkolatot

2020.12.11. 14:45

Csőtörés okozta a nagy gondot Ráckeresztúron

Ahogy a falu polgármester asszonya fogalmazott, sok kárt okozó csőtörés volt a helyi óvoda előtt a Korniss utcában.

Korondy Tamás

Így nézett ki az óvoda melletti parkoló a felnyitás után

Fotó: Önkormányzat

Lapunk felfigyelt a település közösségi oldalán megjelent közleményre, mely szerint az óvoda előtti térkövet fel kellett szedni a parkolóban, illetve a járda egy részét is, és úgy tűnik, a víz részben az útburkolatot is alámosta. Szentes-Mabda Katalin polgármesternél megérdeklődtük, pontosan mi okozta a gondot.

– Azt vettük csak észre, hogy bugyog ki a víz a betonkockák közül, illetve a via­colorral kirakott parkolónál is, és folyik minden irányba. Kihívtuk a Fejérvíz munkatársait, akik felszedték a burkolatot, és megállapították, hogy rettenetesen nagy gond van – tudtuk meg a település vezetőjétől, aki érhető módon teljesen szakszerű véleményt nem tudott mondani. (Levelet írtunk a Fejérvíz Zrt.-nek, hogy megtudjuk a csőtörés okait, válaszukat egyelőre még várjuk – a szerk.). Ahogy Szentes-Mabda fogalmazott, egy bekötőcső volt a ludas, melyet a vártnál jóval arrébb találtak csak meg a szakemberek. Hozzátette, hogy nem lehetett véletlen, hiszen aznap reggel a polgármesteri hivatal sarkánál is eldurrant egy cső, másnap pedig a Vajda utcában is ugyanez történt.

Így nézett ki az óvoda melletti parkoló a felnyitás után
Fotó: Önkormányzat

– Úgy tűnik, mintha az egész rendszerünk kapott volna egy túlnyomást, aminek következtében elpattantak a gyenge pontok. Egyelőre nem tudunk ezen túl részleteket – szögezte le a polgármester.

Mint megtudtuk, a parkolót tavaszig nem lehet helyreállítani, mert a föld teljesen felázott, és az utántöltésnek tömörödnie kell.

Óvatosságot kér a vezető a környéken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában