van fény az alagút végén

2020.11.03. 14:00

Rendezték a cégek a cechet Abán

Milliárdos terhektől szabadult meg az abai önkormányzat, mivel lezárultak a csatornaperek – állítja az önkormányzat.

Korondy Tamás

Minden fogaskerék a helyére kerülhet Abán

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap Archív

Mint azt a napokban megírtuk, Aba önkormányzatán összesen 1,344 milliárd forintot követelt két cég, a Swietelsky Magyarország és később az Innoterv nevű vállalkozás – illetve volt még egy nem peresített elismert követelés is 60 millió forint értékben.

– A csatornaberuházásból maradt tartozás azonos mértékű a település éves költségvetésével, így a perek időzített bombaként ketyegtek az abai költségvetésben, emiatt a lehető leghamarabb, már 2019 novemberében megkezdtük a tárgyalásokat egy perbeli egyezségről a két cég képviselőivel. – tájékoztatta lapunkat Mikula Lajos.

A vezető hozzátette, hiába volt Abának ellenkövetelése a perben (például késedelmi kötbér a kivitelező konzorciummal szemben), fennállt a reális veszélye, hogy jelentős pénzt ítélt volna meg a cégeknek a bíróság, így az önkormányzati vezetés célja a lehető legkisebb teher mellett a perek mielőbbi lezárása volt.

Minden fogaskerék a helyére kerülhet Abán
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap Archív

– Arról nem is beszélve, hogy ilyen perértékű per folytatása nagyon sokba is kerül. Az elmúlt 10 évben közel 80–100 millió forintot költött el pereskedésre az önkormányzat. Csak a szerződött budapesti ügyvéd havonta 571 ezer forintba került, ami éves szinten 6,8 millió forint volt közel 10 éven keresztül. A budapesti ügyvéddel egyébként már 2019 novemberében szerződést bontott az önkormányzat. – mondta el a polgármester.

Ahogy lapunk értesült, hosszú egyeztetés után október utolsó napjaiban a Székesfehérvári Járásbíróság jóváhagyta Aba és a két cég között kötött egyezséget, mely szerint Aba és a további három érintett önkormányzat, vagyis Káloz, Soponya és Sárkeresztúr is lezárhatta a közös csatornához kapcsolódó pereit. További jó hír, hogy az eddig nem ismert 60 milliós követelésben érdekelt céggel – amely a cél­egyenesben majdnem megakadályozta a peres egyezség megkötését – az utolsó pillanatban sikerült kiegyezni.

A jelenlegi helyzet úgy áll: az egyezség szerint az 1,344 milliárd forint és kamatai (tehát a bőven 2 milliárd forint feletti tartozást – a szerk.) összességében 53 millió forint kifizetése mellett elengedte a két cég.

– Az 53 millió forintot több év alatt, 2024-ig kell Abának kifizetnie. 2020-ban 9 millió, 2021-ben 14 millió, 2022–2024 között pedig évente 10-10 millió forintot. Az azonban már látszik, hogy a 2020–2021. évre betervezett egyes kötelezettségeket el kell halasztania az önkormányzatnak, és további költségcsökkentésekre lesz szükség. A törlesztés ugyanakkor nem érinti a településen élők juttatásait, a szociális támogatásokat és a megkezdett útépítési programot sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában