Zámoly hű krónikása – Díszpolgári címet kapott Cseh Sándor

Cseh Sándor régi zámolyi család sarja, hiteles írás bizonyítja, hogy az 1800-as évek első felében a Csehek már a faluban éltek. Az is tudott, hogy a református família egyik ága Csákberényből került oda, de női vonalon lovasberényi és verebi felmenői is voltak Sanyi bácsinak. Ma is őrzi ükapja – aki Zámolyon született 1850-ben – Bibliáját, amelyben kézzel jegyezték fel a család életének fontosabb állomásait az egymást követő ősök.

Cseh Sándor szép életutat járt be, mindvégig megőrizte „zámolyiságát”, és mindig is büszke volt szülőfalujára, amelynek számtalan formában örökítette meg és adta közre történetét, néprajzát, kultúráját, és teszi ezt még ma is. Pedig azt gondolnánk, messze állnak ezek a dolgok tőle, hiszen agrár­mérnökként végzett. Na, nem mindjárt az érettségit követően, mert a fehérvári József Attila Gimnáziumból először Keszthelyre, a Felsőfokú Növényvédelmi Technikumba ment, majd a katonaság után a zámolyi téeszben lett növényvédelmi felelős. Innen a velencei növényvédő állomásra került, ahol – kis kitérőt leszámítva – egészen a nyugdíjig dolgozott.

Közben 1978-ban megszerezte az agrármérnöki diplomát, amelyet később több szakmérnöki is követett. A 70-es évek végén rövid ideig még tanácselnök is volt Zámolyon, ám egy továbbképzés után lemondott. Megerősödött benne, amit korábban is érzett: ez nem az ő világa. Sok mindennel nem értett egyet. „Mindenki követhet el hibákat, ám aki okos, az belátja, ha hibázott”, fűzte hozzá a tanácselnöki időszakához Cseh Sándor. De honnan jön a kulturális vonal? – tettem fel a kérdést.

„Gyerekkoromban anyámmal gyakran jártam tollfosztásra. Ilyenkor többen is összeültek, és míg az asszonyok dolgoztak, a férfiak történeteket meséltek. Rengeteget hallottam, rengeteget tanultam”, árulta el Sanyi bácsi, aki néhány évtizeddel később aztán úgy gondolta, jó volna ezeket rögzíteni, amíg végleg el nem vesznek. Felkereste hát egy régi szomszédját, és alaposan, mindenre kiterjedően – mezőgazdasági munkák, eszközök, dalok, esküvők, temetések, népszokások, határnevek – kikérdezte a falu dolgait illetően.

Az ismereteit több módon is igyekszik továbbadni. Két éve például kitalálta az irodalmi kirándulásokat, amelyek során felkeresik a Csoóri és Csanádi verseiben előkerülő Zámoly környéki helyeket. De közkincsé tett több mindent tanulmányok, kötetek formájában is.

A sok érdekes történet közül álljon itt egy: – Úgy mondják, a környéken régen összefüggő vizek terültek el. A mai pátkai víztározó környékét Császár-tónak hívták még az én gyerekkoromban is. A monda szerint ugyanis a török császár arra hajózott át Csókakőről a pátkai Szűz-várig, ahol egy szépséges leány volt a szerelme. A helyet a mai napig Szűzvár vagy Szöszvár néven emlegetik, Csanádi is írt verset A szöszvári lány címmel – mesélte Cseh Sándor.

De azt se hallgassuk el, hogy Sanyi bácsi nagy méhész is: 51 éve foglalkozik méhekkel, mézkészítéssel, aminek persze – mint mindennek – megvan a maga története. – Ezen a vonalon Mór László volt a mesterem, akit a faluban mindenki csak Maszek bácsinak hívott, mert a téeszben, ahol ő is dolgozott, azt mondogatta: itt mindent meg kell csinálni, azt észt azt maszekban kell hagyni. Az első méhcsaládomat egy rokonomtól vettem át, mert róla kiderült, hogy allergiás a méhcsípésre. Ma 100 családom van – mesélte Cseh Sándor, aki azt is elmondta, a méhek kitartásra, hűségre és szorgalomra nevelték. A méhek mellett pedig szőlészettel, borászattal is foglalkozik, ami családi tradíció és tagjai a Móri Brindisi Szent Lőrinc Lovagrendnek is.

– Szeretem az életet, s ugyan elmúltam 70 éves, és vannak betegségeim, de amikor dolgozom, semmi bajom nincs. Ezért ameddig csak bírom, szeretnék tovább munkálkodni a szőlőben, a pincében, a méhkaptároknál és a kertünkben is – mondta a végén Sanyi bácsi, akinek két gyermeke és két unokája van, s ha a Jóisten is úgy akarja, feleségével nemsokára az aranylakodalmát is megülheti.