Koronavírus Fejérben

2020.09.17. 11:30

Karantén a családtagnak is?

Házi karanténba kell vonulnia mindenkinek, aki külföldről érkezik haza. A tizennégy nap szigorúan betartandó – kivéve akkor, ha valaki hat hónapon belül igazoltan átesett a koronavíruson. De mi a teendő a családtagokkal? Nekik is karanténba kell vonulniuk? Erre kerestük a választ.

S. Töttő Rita

Koronavírus-gyorsteszt – otthonra jó, de nem egyenlő a (garatból, orrváladékból vett) PCR-teszttel, így azzal nem igazolható hivatalosan a vírusmentesség

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Szeptember elseje óta a külföldről hazatérőknek szigorúan be kell tartaniuk a kormány karanténra vonatkozó rendelkezését (422/2020. (IX. 4.) Korm. rendelet), amely egyértelműen kimondja, hogy határátlépéskor mi a teendője az utazónak. Egyrészt megeshet, hogy egészségügyi szűrésre kötelezik az illetőt, amit nem utasíthat vissza.

Másrészt pedig – ha tüneteket nem mutat – 14 nap házi karanténba kell vonulnia, amely idő alatt kétszer lehetősége van arra, hogy „az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálaton – SARS-CoV-2 PCR-teszt – vegyen részt”. Mindez alól akkor kap felmentést, ha az illető dokumentummal tudja igazolni, hogy az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen.

Az igazoltan koronavírus-­fertőzöttek családjára vonatkozóan egyértelmű állásfoglalást küldött a Fejér Megyei Hírlapnak a Nemzeti Népegészségügyi Központ: az igazolt koronavírus-fertőzött környezetében lévő szoros kontaktok esetében a járványügyi megfigyelés elrendelése indokolt, de nem szükséges automatikusan a laboratóriumi vizsgálat – szögezik le. Szoros kontaktnak kell tekinteni minden esetben a fertőzöttel egy háztartásban élő személyt, családtagot, felnőttet és gyermeket egyaránt. A szoros kontaktok otthonukban kerülnek járvány­ügyi megfigyelésre, ha erre lehetőség van. Az intézkedést a kontaktszemély egyedi körülményeire adaptáltan kell meghozni, olyan módon, hogy biztosítható legyen a fertőzés további terjedésének megelőzése.

Koronavírus-gyorsteszt – otthonra jó, de nem egyenlő a (garatból, orrváladékból vett) PCR-teszttel, így azzal nem igazolható hivatalosan a vírusmentesség
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

De mi a helyzet akkor, ha valaki külföldről érkezik haza, s tünetek hiányában, a rendelkezés miatt vonul önkéntes karanténba? Akkor a vele egy háztartásban élőknek mi a teendőjük? Megkereste ezzel lapunkat egy szülő, akinek fia érkezik haza hamarosan külföldről, illetve olyan is, akinek a férje tér vissza. Ilyenkor a karanténra nem kötelezett gyerekek mehetnek bölcsődébe, óvodába, iskolába? Ugyanúgy, a külföldön nem járt felnőttek mehetnek dolgozni, közösségbe, bevásárolni?

Nos, erre vonatkozóan nincs rendelkezés, éppen ezért felhívtuk ezzel a kérdéssel a 06-80-277-455-ös karanténvonalat, ahol pár pillanat várakozás után készségesen válaszolt a hölgy a kérdésre: a családtagoknak el kell szeparálódniuk az önkéntes karanténba vonulótól, amennyire csak lehet, de rájuk nem vonatkozik a karantén. Mehet mindenki a dolgára – bölcsődébe, óvodába, iskolába, a felnőttek pedig dolgozni.

Egyes – nem hivatalos – vélemények szerint ugyanakkor érdemes megkérdezni a munkáltatót, illetve a nevelési intézményt arról, hogy van-e erre vonatkozóan javaslatuk. Van ugyanis, ahol azt kérik, ne vigyék a gyereket addig közösségbe, amíg önkéntes karanténban van a szülő. Nos, ezt kérhetik, de elő nem írhatják.

Olvasd el ezt is!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában