Koronavírus Fejérben

2020.09.18. 07:00

Iskolai testhőmérés: mit tud a hőkamera?

Mint az a napokban a Kormány részéről elhangzott: október elsejétől kötelezővé válik a testhőmérséklet-mérés az iskolába lépéskor.

Szanyi-Nagy Judit

Ennek természetesen több módja is lehet, a legáltalánosabb talán – azok közül, amely nem jár érintkezéssel – a homlok- és halántékhőmérőzés. Ehhez azonban szintén eszközbeszerzés szükséges.

– A Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába mintegy 355 gyermek jár. Nem nagy iskoláról beszélünk, mégis azon gondolkodunk: miként lehetne a testhőmérséklet-mérés metodikáját a lehető legjobban kivitelezni. Jelenleg több kapun át oldjuk meg a beléptetést, ám október elsejétől ez nem lesz elég, szóval kísérletet tettünk homlok- és halántékhőmérők beszerzésére. Emellett hőkamerák, hőkapuk felállításán is gondolkodunk, ezekhez kértünk árajánlatokat – tudtuk meg Sajtos József igazgatótól. Egy választ már kaptak is: az ajánlatban kétmillió forint szerepelt. Ha úgy adódik, elképzelhető, hogy saját büdzséből gazdálkodják ki ezt az összeget.

Október első napjától számítva már nem elég a maszk, a távolságtartás és a külön bejáratok használata: minden, iskolába belépő személy számára kötelező a testhőmérséklet-mérés, például ahogy látszik a Ciszterci Gimnázium előtt is.
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Magyarországon hőkamerákat forgalmazó és telepítő Smartme Building Technologies Kft. PR- és marketingvezetője, Móró Katalin lapunknak elmondta: a kézi hőkamerát kevésbé ajánlja a beléptetéshez. Sokkal inkább javasolja a fix, állványos változatot, azzal ugyanis egyidejűleg tíz-tizenöt embert tudnak feltérképezni. A rendszert hasonlóan kell elképzelni, mint a reptéri beléptetőkapukat: kordonnal vagy terelővel elválasztott részen kell haladni, hogy az eszköz megfelelően érzékelje az áthaladót. Mivel a kamera felismeri az arcot, a viselt maszk és a szemüveg nem befolyásolja az eredményt.

Az azonban hatással van az adatokra, hogy a hőkamerát hova helyezik az iskolán belül! Közvetlenül a bejárathoz nem ajánlja a szakember, ugyanis a kinti hidegből érkező emberek testhője nem felel meg a valóságnak; a jó értékekhez legalább négy-öt percet a rendszerrel azonos helyiségben érdemes eltölteni.

Érintkezés nélkül jelenleg a homlok- és halántékhőmérő tűnik a legnépszerűbb eszköznek az iskolákban
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– A hőkamerák 0,3–0,6 fok pontossággal mérik a testhőt, s 37 Celsius-foknál már jeleznek. Ilyenkor célszerű az adott személynél elvégezni egy kézi hőmérős lázmérést, hogy egzakt adatot kapjunk – mondta a működésről Móró Katalin.

Az efféle hőkamerákhoz áramra van szükség, telepítési idejük pedig 2,5-3 órát tesz ki. Az adatok megjelenítéséhez egy monitor szükséges még, amelyen hőtérképek – és nem arcok – köszönnek vissza a betanított elemzőre.

Koronavírus Fejérben

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában