kormányinfó

2020.08.07. 13:10

Karantén, időközi választások és fehérvári honvéd kollégium – Gulyás Gergely minisztertől kérdeztünk

– Aki úgy döntött, hogy sárga vagy piros minősítésű országba utazik, illetve akit külföldön ért a besorolás megváltozása, és a döntést követő két napon belül nem jött haza, annak vállalnia kell az ezzel járó következményeket – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a kormányinfó sajtótájékoztatón a Fejér Megyei Hírlap több kérdésére is válaszolt.

Osváth Sarolta

„A tisztség felelősséget ró arra, akit megválasztanak polgármesternek vagy önkormányzati képviselőnek” Illusztráció: NN (FMH-archív)

Fotó: NN (FMH-archív)

Elsőként arról érdeklődtünk a minisztertől, hogy külföldről hazatérő, karanténra kötelezett polgárok hol és kitől kérhetnek segítséget a karantén időszakára a mindennapi ügyeik intézéséhez. Például bevásárlás, gyógyszerkiváltás, ügyintézés miatt továbbra is fordulhatnak-e az önkormányzatokhoz, és azoknak változatlanul kötelező-e ezt a szolgáltatást biz­tosítani?

A miniszter szerint ez mindenkinek a saját döntése és felelőssége, hiszen két negatív teszt birtokában nem kell karanténba vonulniuk sem a magyar állampolgároknak, sem a külföldieknek. Ez utóbbiak, a magyarokkal ellentétben, piros besorolású országból be sem léphetnek hazánkba – vetette közbe. Jelenleg az országban 143 helyen lehet tesztet készíttetni, negyvennél több állami és mintegy száz magán­egészségügyi szolgáltatónál. Aki nem végezteti el a tesztet, annak a kéthetes karantén a saját választása, tehát kötelező jelleggel nyújtott segítségre nem számíthat. Itt a magyar alaptörvénynek a svájci alkotmányból átvett, az egyén szabadságára és felelősségére vonatkozó passzusára hivatkozott, miszerint „mindenki felelős önmagáért”. Majd hozzátette: ettől függetlenül az önkormányzatok segítségére bizonyára ilyenkor is lehet számítani, de túlzás lenne ezt kötelezően előírni – mondta. Jelenleg az országban összesen 7227-en vannak hatóságilag előírt házi karanténban, de legfeljebb a rendőrségnek vannak olyan számai, hogy ebből mennyi a külföldről hazatért magyar állampolgár, és mennyi a kontaktkutatások nyomán feltárt, a vírusveszély által közvetlenül érintett személy. Eddig az országban 350 ezer feletti Covid-mintavétel történt – tette hozzá.

A következő kérdésünk a Fejér megyében az utóbbi napokban, hetekben több településen, így – például Pázmándon és Perkátán – kialakult helyzetre vonatkozott:

– A polgármesterek és az ellenkező pártállású többségű önkormányzati testületek között éles ellentétek, politikai csatározások zajlanak, melyek adott esetben ellehetetlenítik az önkormányzati munkát. A miniszternek mi a véleménye az ilyen helyzetekről, hogyan ítéli meg a viszályokat? Kormányzati szempontból hogyan tekint a kialakult patthelyzetekre, hiszen a kormánynak sem lehet érdeke, hogy az önkormányzatok ne tudják ellátni feladataikat.

„A tisztség felelősséget ró arra, akit megválasztanak polgármesternek vagy önkormányzati képviselőnek” Illusztráció: NN (FMH-archív)

Gulyás Gergely válaszában mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a tisztség felelősséget ró arra, akit megválasztanak polgármesternek vagy önkormányzati képviselőnek. A felelősségteljes viselkedés a legkisebb településtől a fővárosig az ezzel járó minimum, amiből egyenesen következik, hogy az a polgármester és a képviselő-testület tagjai számára az együttműködés az Alkotmánybíróság több határozatában az alkotmányból levezetett, magatartásbeli kötelezettsége. Ott, ahol ez nem működik, nyilván egy megoldás van: a képviselő-testület úgy dönt, hogy feloszlatja saját magát, és ebben az esetben időközi választás következik.

Én nem ezt tartom a jobb megoldásnak – emelte ki a miniszter –, de van, ahol ehhez folyamodnak. Az biztos, hogy az a legrosszabb kimenetel, ha valahol hónapokon vagy éveken át tartó bénultság uralkodik. A felelősségteljes viselkedés azt követelné meg minden résztvevőtől, függetlenül attól, hogy más „színű” a polgármester és a képviselő-testületi többség, hogy a település érdekében együttműködjenek, mint ahogy a településfejlesztések területén természetesen a kormánnyal is. A közös érdek képviselete nem jelent pártpolitikai szimpátiát vagy színezetet. De ha ez nem megy, akkor az alkotmányos megoldás a polgármester lemondása és az időközi választás – erősítette meg.

Lapunk harmadik kérdése a Székesfehérvárra tervezett katonai középiskolai kollégium megépítésére irányult, amiről a polgármesterrel már a kormány, illetve a Honvédelmi Minisztérium előrehaladott tárgyalásokat folytatott. A Miniszterelnökséget vezető miniszter eloszlatta a kétségeinket afelől, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt esetleg a projektet el kell halasztani. Kijelentette, hogy székesfehérvári honvéd kollégiumot szeretne a kormány létesíteni, és ennek előkészületei a tervek szerint folynak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában