Deresné Tanárki Máriát be sem kell mutatni Fejér megyében

Fantasztikus dolog, ha az embernek megadatik, hogy azon az úton járjon, amit mindig is vágyott. Kicsi gyerekkorom óta arra készültem, hogy pedagógus legyek, ami sikerült is, biológia-földrajz szakon végeztem, és több mint 20 évig tanítottam általános iskolában. Úgy éreztem, gyermekeket nevelni, szépre-jóra tanítani őket, miközben az életük részévé válik az ember, olyan hivatás, amelyet nekem teremtettek. Innen kerültem először a gyermekvédelembe, egy ifjúsági otthonba, amelyben közel száz, különösen problémás gyermeket helyeztek el. Embert próbáló, nagy kihívás volt. Néhány év után visszamentem tanítani. Amikor megalakult a megyei gyámhivatal, gyerekvédelmi referensként folytattam. Gyerekjóléti szolgálatokkal, alapellátással és gyermekvédelmi szakellátással foglalkoztam, így megismertem a hatósági munkát, annak is leginkább a segítői oldalát.

A legnagyobb elismerés

Amikor 2004-ben a gyermekvédelmi központ vezetője nyugdíjba ment, a megyei önkormányzat kiírta a pályázatot. Kaptam egy üzenetet a központ kollégáitól: hívtak, menjek hozzájuk, adjam be a pályázatomat. Hosszas töprengés után megtettem. Az egyik legnagyobb elismerés, amikor szakmán belül értékelik az ember tudását, teljesítményét vagy éppen az emberségét. Hálás vagyok, hogy a megyei önkormányzat bizalmat szavazott nekem. Ha bízunk abban, hogy az ember képes ellátni a feladatot, amire őt az égiek kiválasztották, akkor azt meg kell tennie. Bármi áron.

Törött szárnyú angyalok

2007 júliusában vált integrált intézménnyé a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja, amibe bevonták az összes lakás- és gyermekotthont, illetve a szakszolgálatot. Ez az átszervezés már az én szakmai irányításom, előkészítésem mellett történt. Úgy érzem, ez az integrált intézmény mára kiállta az idő próbáját, hiszen tizenhárom éve működünk. Azt nem mondom, hogy minden nehézség nélkül, de igyekszünk mindent megoldani és egymást segíteni. A gyermekvédelem világában különösen igaz az egyik századeleji olasz író gondolata, mely szerint mindannyian törött szárnyú angyalok vagyunk, és ahhoz, hogy repülni tudjunk, meg kell fognunk egymás kezét. Az elmúlt tizenhat évben igyekeztem mindent megtenni, amit megtehettem a napi feladatellátás során és azon túl is. Rengeteg mindenre jutott idő és persze rengetegre nem. Hálás vagyok, hogy a kollégáim és a fenntartó is mindig támogatott a munkámban, az ötleteim megvalósításában. Így jöttek létre a gyermekvédelmi napok, a jótékonysági bál, a farsangok, gyereknapok, az adventi készülődés, valamint azok a műsoros fellépéseink, amelyekre számtalan lehetőséget kaptunk a gyerekekkel. És alakult rengeteg olyan kapcsolat, amelynek köszönhetően gazdagítani tudtuk az ellátottaink életét.

Minden nap kihívás

A gyermekvédelemben minden nap kihívás. Itt mindig történik valami: egy új gyerek elhelyezése, egy bent lévő megsegítése, tehetségének gondozása, vagy a számára megfelelő lehetőség megtalálása. Előfordulnak olyan komplikált esetek is, amikor az összes szakembernek össze kell adnia minden tudományát, hogy megtaláljuk a megoldást. Kihívás megtalálni azokat a lehetőségeket is, amivel a mindennapos küzdelemben elfáradó kollégákat motiválni lehet, hiszen ezen a területen nincsenek különös anyagi ösztönzők. Ugyanakkor én is erőt meríthettem belőlük. Sok támogatást kaptam a családomtól, és voltak, akik mindig segítő kezet nyújtottak nekem, többek között a polgármester, a megyei közgyűlés elnöke, a megyéspüspök, valamint cégek vezetői, akiknek az ajtaja mindig nyitva állt előttem.

Különleges gyerekek

Négyszázhatvan támogatónk van – magánszemélyek, civilszervezetek, egyházi intézmények, gazdálkodó egységek, önkormányzatok. Az ő segítségük rengeteget jelent ezeknek a gyerekeknek, akik sokszor halmozottan hátrányos helyzetűek. Nekik nem adatott meg, hogy szerető családban nőjenek fel, ami felnőtt korukra kiegyensúlyozottságot, kitartást és szorgalmat adna ahhoz, hogy meg tudják vetni a lábukat az életben. Ezeknek a gyerekeknek nekünk kell ezeket megadnunk, és ez nagyon nehéz feladat. Ám olyan életforma, amitől nem szeretnék a jövőben sem megválni, mert nagyon szeretem, s az életem jelentős részét töltöttem el benne.