Modern eszközök

2020.06.26. 11:30

Megújul és új felszerelésekkel bővül a háziorvosi rendelő Sárosdon

A Magyar Falu Program első kiírásának keretein belül jutott vissza nem térítendő támogatáshoz Sárosd önkormányzata, orvosi berendezések fejlesztéséhez.

Korondy Tamás

A sárosdi háziorvosi rendelő már nem sokáig fog így kinézni – kívül-belül felújítják, így a lakosoknak a jövőben nem kell feltétlenül székesfehérvári betegellátókba menniük

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Ez a nyertes pályázat elsősorban azért fontos a településünknek, mert ezzel egy időben tervezzük felújítani az orvosi rendelőt is, amihez egy hasonló, településfejlesztési programból elnyertünk közel 100 millió forintot, ám abból természetesen nem lehetséges pénzt fordítani az eszközök beszerzésére – válaszolta lapunk megkeresésére Dunkl Gergely polgármester.

Az új felszereléseket már ki is nézte Sárosd, a település házi orvosa segítségével választották ki a megfelelő segédeszközöket, például egy új EKG-gépet, egy defibrillátort és több analizáló eszközt.

– Az orvosi berendezéseken kívül lesz forrásunk a várótermet is berendezni. Továbbá, mivel a háziorvosunk belgyógyászati szakképesítéssel is rendelkezik, így az ahhoz szükséges eszközöket is be tudjuk szerezni. Ezek több százezer forintos eszközök, ebből adódik, hogy saját forrásból ezeket semmiképpen sem tudtuk volna megvásárolni – tette hozzá Dunkl.

A sárosdi háziorvosi rendelő már nem sokáig fog így kinézni – kívül-belül felújítják, így a lakosoknak a jövőben nem kell feltétlenül székesfehérvári betegellátókba menniük
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A pályázatot májusig lehetett leadni. Az orvosi berendezésekről szóló támogatás az első tenderek között szerepelt

A polgármester elmondása szerint ismét egy lépést tett Sárosd a jó értelemben vett „autonómia” felé, hiszen az ilyen fejlesztések lassan lehetővé teszik a településnek, hogy önálló utakat járjon – jelen esetben például nem feltétlenül kell majd egy sárosdi lakosnak egészen Székesfehérvárig utaznia azért, ha esetleg komolyabb belgyógyászati vizsgálatra szorul, hiszen ezek a feltételek már Sárosdon is adottak lesznek. Ám egyelőre csak elméleti dolgokról beszélhetünk.

– A tervek tehát megvannak, a beszerzésig azonban még nem jutottunk el, lévén, hogy az elnyert pályázati összeg sincs még a számlánkon. Egyelőre csak a döntésről szóló tájékoztatót olvastuk a kormány oldalán, és majd csak utána jön a támogatási szerződés aláírása. Terveink szerint az idén be tudjuk szerezni az új műszereket.

Érdekesség, hogy tavaly ugyanezen a pályázaton nyert a Dél-Fejér megyei település, akkor a védőnői szolgálatot fejlesztették. Úgy néz ki tehát, hogy Sárosdon lassan a teljes egészségügyi infrastruktúrát megújíthatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában