Óriáskerék Velencén

2020.06.11. 11:00

A velencei óriáskerék ügye tovább forog

Láthatóan nem hagyja magát a vállalkozó, aki az óriáskereket telepítette a Velencei-tó partján múlt hét pénteken.

S. Töttő Rita

Építmény vagy sem?

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az önkormányzat (vagy azon belül a polgármester) a Facebbokon üzent a témában, először a Korzó üzemeltetőjének, majd pedig az óriáskerék üzemeltetőjének. A személyes találkozó elmaradt, pedig Tonté László, az óriáskerék tulajdonosa állítja: ő ott volt a polgármesteri hivatalban szerdán, és bevitt minden szükséges dokumentációt.

Az említett tanúsítványok, engedélyek, hamarosan a birtokunkba kerülnek, de addig is: miután a vállalkozó és a polgármester közti találkozó nem jött létre, s mivel eleve a közösségi oldalon üzent a velencei városvezetés a témában, így kénytelen volt ugyanilyen módszerhez folyamodni a másik oldal is. Tonté azt állítja:

„A Velencei Óriáskerék ügyében ma (azaz szerdán – a szerk.) 13:00-ra volt időpontom a polgármesterhez. Melyen megjelentem én Tonté László mint az Óriáskerék tulajdonosa, a Kft. Ügyvezetőjével akinek ki van adva a terület – akivel szerződtünk, valamint az ügyvédjükkel. A polgármester Úr nem jött el a találkozóra, vele beszélni és tárgyalni nem tudtunk. A megbeszélt időpont ellenére SEM. Az Óriáskerékkel kapcsolatban minden dokumentumot átadtunk” – fogalmaz hozzászólásában a férfi. Hogy kinek, az még kétséges, tekintve, hogy ő a jegyző asszonyt és az „alpolgármester asszonyt” említi, de később a város azt állítja, nekik ilyen utóbbi nincs is. Tonté azt mondja, átadták a telepítési tanúsítványt, a megfelelősségi tanúsítványt, az érintésvédelmi vizsgákat, egy szakember által kiállított talajterhelési vizsgálatot, valamint a kezelői vizsgákat, melyek a berendezéshez szükségesek. Majd hozzátette, hogy az önkormányzat közösségi oldalon megjelent állításával ellentétben szerintük „az óriáskerék nem minősül építménynek, ez egy technikai mobil berendezés, kerekeken, tehát az említett paragrafus erre a berendezésre nem vonatkozik.” Majd pedig hozzátette: „Mindenki megnyugvására az Óriáskerék a megfelelő talajon elhelyezve biztonságosan van felépítve, melyről szakember által kiállított szakvéleményünk van, amit csatolunk.

Mi becsületes Vállalkozók vagyunk, a családunk, a felmenőink ebből a szakmából éltek, élnek. Ahogy mi is.”

Tonté sérelmezi, hogy „ekkora alaptalan rágalmat soha nem kaptunk”. Majd pedig megemlíti, hogy a kért személyes találkozóra a polgármesternek nem volt ideje, ellenben – mint fogalmazott –„A rádióban nyilatkozott a Polgármester Úr, erre volt ideje. Volt ideje posztolni.”

Építmény vagy sem?
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az internetes küzdelemhez csatlakozott a Velence Korzó üzemeltetője is, melynek létesítményvezetőjét nem sikerült utolérni szerdán. De később így reagáltak: „A Velence Korzó területén üzemelő óriáskerék tárgyában Velence Város Önkormányzatának képviseletében eljáró Gerhard Ákos Emőd polgármester közleményt adott ki. A Velence Korzó területét Velence Város Önkormányzata és a GOMI Kft. között hosszú távra létrejött üzemeltetési szerződés alapján a GOMI Kft. üzemelteti. Az üzemeltető a szerződésben meghatározott jogait és kötelezettségeit, jogszabály követő magatartással, jogszerűen gyakorolja.” Majd pedig nyomatékosítják: „A közleményre röviden reagálva a mobil óriáskerék telepítése – figyelemmel a fentiekben hivatkozott üzemeltetési szerződésre is – nem minősül építménynek, és minden szükséges engedéllyel rendelkezik.”

Velence városa továbbra is az internetet találta alkalmasnak arra, hogy rendezze az ügyet, és itt válaszolt, megszólítva Tonté Lászlót is, miután az illető a Korzó üzemeltetőjével személyesen bent járt a hivatalban:

„Tisztelt Tonté László! Köszönjük, hogy ismertette az álláspontját az üggyel kapcsolatban. Ez itt is fog maradni, hogy mindenki láthassa. Néhány helyen azonban érdemes a tényekhez ragaszkodni:

- Velence Városnak nincsen alpolgármester asszonya.

- Az Ön által említett iratok nem lettek átadva. Azokat az Önkormányzat szakértői így nem is ismerhették meg. A jegyző asszony rövid időre megnézhette azokat.

- Semmiféle rágalom nem érhette Önt, vagy a cégét, hiszen az engedélyekre vonatkozóan a közlemény semmit nem állít. Ezután sem fogjuk az óriáskerék működését, engedélyeit minősíteni. Ez nem az önkormányzat feladata.

- Vádakat sem fogalmazott meg a város, csak felhívta a figyelmet két dologra. A talaj állapotára, illetve arra, hogy a HÉSZ előírásainak álláspontunk szerint nem felel meg a létesítmény.

- A polgármester úr – amennyiben személyesen vele is találkozni kívánnak –holnap reggel fél kilenckor a rendelkezésükre áll a hivatalban. Mai hivatalos programjait az Önök hívására nem sikerült átütemeznie.

- Sem az Önök cégével, sem annak tevékenységével nincs és nem is lehet gondja az önkormányzatnak. Az önkormányzat a GOMI Kft-vel áll szerződéses viszonyban, Önökkel nem. Azonban a hatályos helyi rendeleteket kötelesek vagyunk betartani és betartatni. Ez nem választás kérdése.

- Végül: bízunk abban, hogy az ügyben illetékes építési hatóság döntése minél hamarabb pontot tesz az ügy végére, és okafogyottá válik bármilyen más fórumon való kommunikáció.„

Tehát közel egy hete még mindig nem tisztázott az ügy, a közösségi oldalon (!) felajánlott csütörtök, azaz ma reggeli időpontra azonban Tonté László nem tudott elmenni, de a feol.hu-nak elmondta: ő a Korzóval áll szerződéses viszonyban, így az engedélyeket, tanúsítványokat is neki kellett bemutatnia, az önkormányzatnál pedig betekintést engedett ezekbe a dokumentumokba. Azt is mondta, hogy az eredeti találkozón, ahol nem volt ott a polgármester, kiderült számukra, hogy a közösségi oldalon közzétett városi nyilatkozat témája ezt követően ment ki hivatalos levélként – a Gomi Kft-nek.

Építmény vagy sem?

Információink szerint most mindenki a kormányhivataltól várja az állásfoglalást arról, mi számít építménynek, tekintve, hogy Velencén a Helyi Építési Szabályzatról szóló 19/2012.(VI.19.) önkormányzati rendeletben az áll: „Nem építhető a védősávon belül a település sziluettjét megváltoztató 5 m-nél magasabb építmény.” Itt a kérdés az, hogy mi számít építménynek, tekintve, hogy a vállalkozó szerint egy mobil fesztiválkerék nem. Laikusként is bárki elolvashatja az úgynevezett Építési törvény (Étv.- 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről) erről szóló fogalommeghatározását. E szerint építménynek számít „építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermékként az építési helyszínre szállított, – rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül – minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre”. Itt a „helyhez kötött” meghatározás lesz majd lényeges pont, tekintve, hogy ez a szerkezet nem az. Mobil eszköz, bárhonnan elvihető, bárhová bármikor áttelepíthető, akár 24 óra alatt is. Ezzel kapcsolatosan általánosságban kértük a Fejér Megyei Kormányhivatal állásfoglalását, de addig is, szakmai berkekben állítják: egy ilyen mobil eszköz nem minősül építménynek, így egy ilyen rendelet hatálya alá sem tartozik.

Különös módon Velence hivatalos honlapján a feltöltött helyi rendeletek sorában nem találtuk meg a nyilatkozatban említett Helyi Építési Szabályzatról szóló 19/2012.(VI.19.) önkormányzati rendeletet, csak az annak módosításáról szóló határozatot, illetve a mellékleteket. Tonté László kérésünkre azonban elküldte a Gomi Kft. álláspontját, amely szintén erre a rendeletre hivatkozik, s melyben az áll, hogy a rendelet 31. paragrafusának 2. bekezdése szerint elhelyezhető itt közösségi szórakoztató épület, továbbá a technológiai berendezés magassága az övezetre előírt max. épületmagasságot meghaladhatja. Értelemszerűen igényeltük a várostól az ide vonatkozó rendeletet, s megkérdeztük, miért nem olvasható az oldalon a teljes rendelet, várjuk a választ.

Megkerestük kérdéseinkkel a Fejér Megyei Kormányhivatalt, valamint Velence polgármesterét, illetve a polgármesteri hivatalt is. Megkérdeztük a városvezetést, szerintük milyen típusú dokumentumok szükségesek ahhoz, hogy egy ilyen mobil fesztiválkerék működhessen azon a helyszínen, illetve, hogy nekik mi az álláspontjuk a helyi építési szabályzat ide vonatkozó részéről, mely a 30 méteren belüli beépíthetőséget tiltja. Továbbá ma is kerestük Velence polgármesterét, hogy megkérdezzük, elegendőnek találták-e a bemutatott szükséges dokumentumokat, vagy továbbra is kétségesnek találják annak biztonságát. Szerettük volna megtudni, a feltöltött terület jelentőségét, illetve hogy elfogadják-e azt a statikai eredményt, melyet a vállalkozó – állítása szerint – bemutatott a hivatalban. Tonté egyébként azóta azt írta a város legutóbbi bejegyzése alatt, hogy „volt teherbírás mérés, több 100 tonnát elbír ez a terület, erről jegyzőkönyv is készült! Érdekünk nekünk is, hogy biztonságosan üzemeljünk! A korzónak voltak bemérős adatai, papírjai. Ezt mindenki megnyugtatására végeztük el!” Ezek után talán az a hozzászólás lehet itt még érdekes, melynek lényege, hogy az óriáskerekes vállalkozó, lehetséges, belekerült egy olyan csatába, ami nem róluk szól, „hanem a korzót üzemeltető cég és az önkormányzat küzdelméről.”

A témát folytatjuk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában