Koronavírus Fejérben

2020.05.15. 12:35

Úrhidán is enyhítenek – megnyitják a játszótereket is szombaton

A kormány az elmúlt napokban újabb enyhítő intézkedéseket hozott a koronavírus járvánnyal kapcsolatosan. Ennek megfelelően Úrhidán is enyhítenek a korábban hozott szabályokon – írja hivatalos közösségi oldalán Úrhida Község Önkormányzata.

feol.hu

Fotó: Úrhida Község Önkormányzata

Az enyhítések közé tartozik a játszóterek megnyitása, amelyek már átestek a fertőtlenítésen, így már csak arra várnak, hogy a gyermekek birtokba vegyék a rég nem látogatott kedvenc helyüket. Megnyitásuk után pedig heti rendszerességgel fognak ezeken a helyeken permetezni.

Az óvoda továbbra is ügyeleti rendszerben működik, fogadja azokat a gyermekeket, akiknek szülei munkáltatói igazolást hoznak és nyilatkoznak, hogy gyermekük nem beteg, de csoportonként továbbra is csak max. 5 gyermek tartózkodhat.

A polgármesteri hivatalban 2020. május 18-tól megindul a munkavégzés a járvány kialakulása előtti munkarendnek megfelelően. Ügyfélfogadás tekintetében hatályban maradnak a korábbi szabályok. Személyes ügyintézésre a hét szerdai napján 13:00 és 17:00 óra között, illetve rendkívül indokolt esetben, a 22/364-514-es telefonszámon egyeztetett időpontban van lehetőség.

A településen továbbra is működnek a szociális ellátó rendszerek. Az étel és élelmiszer házhoz szállítása az Úrhidai Polgárőrség segítségével megoldott.

Az önkormányzat dolgozói, közmunkásai folyamatosan végzik a dolgukat, hogy közterületeink, temetőnk, intézményeink rendezettek, tiszták és működőképesek legyenek.

Fertőzött, karanténba helyezett lakosról hivatalosan nincs Úrhidán.

A vonatkozó kormányrendelet értelmében továbbra is kötelező a maszk vagy a száj és az orr eltakarására alkalmas textília használata az üzletekben, az orvosi rendelőkben és a közösségi közlekedésben.

Kérik a különösen veszélyeztetett korosztályba tartozó időseket, hogy ha tehetik, maradjanak otthon.

A koronavírus úrhidai károsultjaiért létrehozott adományszámlára az önkormányzat által átcsoportosított 500.000.- Ft mellé eddig 459.629.- Ft érkezett. Adományaikat továbbra is várják 11736006-15364380-00000000 (OTP). A közlemény rovatba az „Úrhidai károsultakért” kifejezés feltüntetni szívesedjenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában