2020.05.21. 20:00
Mezőszilas legfontosabb feladata a település megtartó erejének fenntartása és növelése
Olyan közösségi, társadalmi, kulturális és egzisztenciális környezet kialakítása, mely élhető teret nyújt a faluban élőknek, illetve hosszú távú perspektívát kínál a fiataloknak – fogalmazta meg a polgármester.
Steidl János: Megújulás, összefogás, bizalom és tisztelet
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Steidl János 1997-ig a helyi mezőgazdasági szövetkezetben dolgozott építési ágazatvezetőként, majd a közös önkormányzati hivatal köztisztviselőjeként mint műszaki előadó látta el feladatát. A helyhatósági választáson független jelöltként, Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselőjének támogatásával indult polgármesterjelöltként, s nyerte el a tisztséget.
Életében és munkájában ugyanazok az alapelvek vezérlik! A folyamatos megújulás, a fejlődés. Az összefogás minden jó szándékú emberrel a közös célok eléréséért. A bizalom és a tisztelet a személyes és a hivatalos kapcsolataiban. A mindenkori alázat a munka iránt.
Boldog kapcsolatban él a párjával, két-két felnőtt gyermekük és három unokájuk van. Kevés szabadidejét kertészkedéssel, szőlőműveléssel tölti. Úgy véli, hogy a mindennapi szellemi munka során felgyülemlett stressz legjobb feloldása a teremtő fizikai munka, a természettel való szoros kapcsolat. Másik nagy szerelme a túrázás, ha teheti, a családdal, a barátokkal kelnek útra.
– Sajnos szemmel láthatóan jelentős hátrányban vagyunk falunk fejlődését illetően a környező településekhez képest – mondta a polgármester. – Elsősorban alapvető infrastrukturális lemaradásunkat kell behozni. Ide tartozik a saját fenntartású belterületi útjaink aszfaltozása, a szükséges csapadékvíz-elvezető árkok, valamint a gyalogjárdák építése, felújítása.
Az önkormányzat fenntartásában lévő 88 kilométernyi külterületi út állapota az év nagy részében kritikán aluli. Az utak használhatóságát, jelentősebb önkormányzati felelősségvállalással – az állam által nyújtott finanszírozás teljes ráfordításával –, valamint a mezőgazdasági vállalkozók, a gazdák segítségének igénybevételével nagymértékben tudják javítani.
Fontos terveik között szerepel egy többcélú közösségi tér kialakítása. Számos lehetőség közül tudnak választani, hiszen nem egy felújításra váró jelentős épületük áll rendelkezésre (a községi könyvtár, a sportpálya, a régi gyógyszertár vagy a lukácsházi iskolaépület).
Kiemelt állami beruházásként „A” típusú tornaterem épül a Németh László Általános Iskola területén. A szerződést aláírták, átadták a munkaterületet, és a kivitelező április második hetében megkezdte a tereprendezési és az alapozási munkákat. Ezzel régi álmuk válik valóra. Az általános iskolában magas színvonalú sporttevékenység folyik, Zámbó Tibor iskolaigazgató évek óta országos versenyek győztes generációit neveli ki.
– Legutóbbi örömhírünk, hogy 91 millió forintot nyertünk egy minibölcsőde építésére – folytatta a faluvezető. – Az épületet az óvoda hátsó kertjében építjük föl, játszóudvarral és melegítőkonyhával. Jelenleg a támogatói okirat megérkezésére várunk, majd megindítjuk a közbeszerzési eljárást. A kivitelezés várhatóan még az idén megkezdődhet. A helyi termelői piac kialakítására 50 millió forintot nyertünk, most választjuk ki a kivitelezőt. A pályázat benyújtása óta jelentősen emelkedtek a költségek, az önerőhöz meg kell teremtenünk a pénzügyi hátteret.
Folyamatban van a Magyar Falu programban támogatást nyert két utca aszfaltozása, a vízelvezetés kialakítása és a járda elkészítése. A Magyarosi és a Pálfi utca felújítása várhatóan júliusban befejeződik. A Lajos-hegyi első dűlőutat burkolattal látják el, a felújításra 10 millió forintot nyertek, a kivitelezéssel június végéig szeretnének elkészülni. Az óvoda játszóudvarának fejlesztésére 5 millió forintot nyertek, a megvalósítás során jelentős önkéntes munkával számolnak. A napokban egy tízszer húsz méteres rendezvénysátorral is gyarapodnak.
Az önkormányzat az idén is folytatja 9 fő foglalkoztatásával mezőgazdasági és kertészeti tevékenységét. Egynyári virágokat nevelnek, a fóliás paprika és paradicsom értékesítése mellett más kertészeti kultúrákat is termesztenek. Ezzel is segítve a közétkeztetést ellátó konyhájuk friss, jó minőségű, olcsó alapanyaggal történő ellátását.
– Pörög a munka Mezőszilason: zajlanak a beruházások, dolgozunk, de mellette a soron következő pályázatok előkészítésével is foglalkozunk – tette hozzá Steidl János polgármester.