Így telnek a mindennapjai Vértes János Andornak a karanténban

– A száz1 éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik című kötet talán épp ezért tekinthető autentikus műnek így karantén idején – folytatja Vértes.

Jonas Jonasson – az európai szórakoztató irodalom legviccesebb szerzője ezzel a fergetegesen eszement történettel azt is bizonyítja, hogy ritkán ugyan, de a folytatás még az első részt is (A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt) képes felülmúlni – a maga módján végig követi a világ legfőbb történéseit, majd elérkezünk 2017 szilveszteréig, amikor Putyin kioktatja Kim Dzsongunt. A könyvet olvasva, így hallgathatunk bele a nagy emberek – Merkel vagy éppen Trump – különféle világpolitikai beszélgetéseibe, akik folyamatosan belebotlanak egy minden lében kanál öregemberbe.

– Allan Karlssont, a mások idegeire mászó, ám igazából szeretetre méltó svéd állampolgárt mégsem nevezném a két regény főszereplőjének, az ő dolga ugyanaz, mint Forrest Gumpnak: futkosni a világban, és összeakadni mindenkivel, aki fontos, olyanokkal, akikről azt hisszük, hogy a világpolitikát ők csinálják, holott az nagyban múlik az előre eltervezhetetlenen, illetve a folyamatokba véletlenül belekeveredő öregen. Legalább is szeretnénk így hinni, mert így jobb.

A világ nagyon más, mint két éve volt. Karlsson egyike azon idős embereknek, akire nagyon-nagyon vigyázni kellene, mert megint fogja magát, és netán elbóklászik otthonról. Pedig szükség van rá: mi lesz a világtörténelemmel, ha elviszi a kis öreget a járvány? – firtatja Vértes…

Vértes János Andor, amint könyvajánlójában a gondolkodást javasolja a legjobb időtöltésnek karantén idejére, talán természetes, hogy maga is ugyanezt teszi. Leginkább a vírusfenyegetettség mértékét próbálja a maga – meg olykor a közösségi oldal segítségével mások – számára előre jelezni.

– Sokan vannak, akik a fertőzöttek számának alakulását figyelik. Szerintem ennél fontosabb szám az aktív betegek száma, hisz ezzel kell versenyeznie az egészségügynek, és miután a nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a betegek 20 százaléka súlyos, és 5–6 százalékuk intenzív ellátásra szorul, ezért – miután kivontam a fertőzöttek számából a felgyógyultakat és az elhunytakat – százalékot is számolok, hogy megállapítsam, hány intenzív ágyra, hány lélegeztető gépre lehet szükség. Az eredmény megnyugtatóan hamis: néhány száz betegágy és néhány tucat lélegeztetőgép még bőven van az országban. Hogy tévedésbe ne essek, ezért figyelek egy másik számot is, azt, hogy milyen ütemben nő az aktív betegek száma, egyik napról a másikra mennyivel több betegágy kell. A napi 15–20 százalékos növekedést átlagolom az elmúlt két hétre, hogy az olyan rendkívüli kiugrásokat, mint amikor egy öregek otthona hirtelen százas nagyságrendben produkál pozitív teszteredményt, el lehessen simítani. Ezeket az átlagnövekedéseket állítom egy grafikonban egymás mellé, és figyelem, hogy mi a trend, a növekedés mértéke milyen mértékben csökken.

– Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezer betegből mennyi lesz egy hónap múlva, akkor az átlagos növekedésszámot kell a harmincadik hatványra emelni, és azzal szorozni az ezret. Ha az átlagos növekedés 20 százalék, akkor egy hónap múlva 237 000 beteg lesz, ha 10 százalék, akkor csak 17 500. Az utóbbiból 3500 kényszerül kórházba, ennek negyede szorulhat lélegeztető gépre – ezt még talán elbírja az egészségügy.

– Gondolkodásom eredménye, hogy igenis otthon maradok – még ha az életmódváltozás drasztikus is –, és még az unokáimnak is az erkélyről integetek, amikor az udvaron játszanak. A vásárlás csak házhozszállítással történik, zsilipelve, a futárral is csak egy dobozon keresztül tartom a kapcsolatot, az ajtó előtt abban van kitéve a borravaló, és abba helyezheti ő a hozott cuccot, ami csak a távozása, és alapos fertőtlenítés után kerül be a lakásba. Szerencsére nem vagyok egyedül, feleségemmel együtt vészelhetjük át a „háziőrizetet”, és munkatársainkkal is tudunk videókonferenciázni. A videókommunikáció arra is jó, hogy a nagymama esténként ugyanúgy meséljen unokáinknak, mintha ők épp nálunk térnének nyugovóra, ahogy ezt tették a járvány előtt szinte minden hétvégén. Persze, nem ugyanaz, de bizonyos kor után az ember hozzászokik, hogy egyes dolgoknál az igazi helyett a „pótszert” kell választani, a cukrot felváltja az édesítőszer, a kávéból csak a koffeinmenteset tolerálja a vérnyomás – most a digitális kommunikációnak kell helyettesíteni a valódit.

– Gyönyörű tavaszunkat már megfertőzte a vírus, de tartok tőle, a nyarunk sem lesz még felhőtlen. Gondolkodva viszont bizonyos, hogy minden egyes nap előrébb léphetünk; ma a járvány leküzdésében, holnap a gazdaság, a kultúra, a világ újraindításában – teszi hozzá Vértes János Andor.