2020.03.02. 07:30
Száz jelmezes volt a soponyai iskolai farsangon
Farsang idején a dolgok eltérnek a hétköznapitól, felborul a szokásrend, a feje tetejére áll a világ. Hiszen mindenkiben ott lakik a vágy, hogy de jó volna néha átváltozni. Farsangkor mindez valóra válik.
Angyalok és ördögök egy személyben a színpadon Fotó: az iskola
A Zichy János Általános Iskolában fontos feladatunknak tekintjük a hagyományok ápolását: februárban minden évben megrendezzük híres-neves, nagy farsangi bálunkat. A mostani rendezvényünk a szülők, a támogató szervezetek segítsége nélkül nem jöhetett volna létre, akik rengeteg tortát, süteményt, tombolatárgyat hoztak, küldtek, ajánlottak fel az alkalomra. A zsúfolásig megtelt, farsangi díszbe öltöztetett közösségi házban a bál a hagyományok szerint az elsősök közös versével és a végzősök keringőjével kezdődött.
Ezt követte a jelmezesek bevonulása és felvonulása, a felső tagozatosok osztályonként tartották meg zenés-táncos bemutatóikat. A zsűrinek most is nehéz dolga akadt (mint általában), hiszen közel száz jelmezest kellett értékelnie. Végül minden csoportos és egyéni jelmezes ajándékban részesült. Az estig tartó diszkóban, melyhez a zenét az iskola régi tanítványa, Kátai Dávid szolgáltatta, mindenki remekül érezte magát.