Nulláról építették fel Fejér egyetlen fennmaradt kővárát

A Fejér Megyei Hírlap volt az, amely megfújta a harsonákat, hogy a csókakői várnak fel kell támadnia hamvaiból. A közelmúltban elhunyt Fülöp Gyula korábbi múzeumigazgató cikke ébresztette rá Sörédi Pál helyi iskolaigazgatót, hogy meg kell menteni a várat a végső pusztulástól. A muzeológus a lap hasábjain úgy fogalmazott: áll még a csókakői vár, de ki tudja, meddig még? Egy maroknyi, ám annál nagyobb lelkesedéssel megáldott csapat ült össze 25 éve februárban, hogy munkához lásson.

Tölgyfa kapu, rostély, farkasverem és felvonóhíd védi a várat

Az elhatározást támogatta az akkori gyűlésre ellátogató Csutor Éva, a műemlékvédelmi felügyelőség munkatársa is. A súlyos, felelősséget ébresztő mondat és a hivatal támogatása nyomán a hétszáz éves csókakői vár tövében 40 fővel megalakult a Várbarátok Társasága, és azonnal munkához is láttak. Megszüntették a veszélyes kiomlásokat a várfalon, kiirtották az elvadult aljnövényzetet, illetve fákat, bokrokat a várrom területéről, és korlátokat építettek a balesetveszélyes helyekre. Az időközben kiérkező régészek munkáját is segítették, a törmelékek tisztítása is a feladataik közé tartozott éppúgy, ahogy a történelem és az időjárás viharai miatt elomló falak köveinek deponálása. A vár újjáépítését nem tartották kivitelezhetőnek a szakemberek, ugyanis annak nem volt semmilyen infrastrukturális feltétele. A lokálpatrióták csapata ezt a választ nem tudta elfogadni, ezért egy év alatt utat vájt a sziklába, társadalmi munkával és összegyűjtött adományokból. Nem holmi ösvény kanyargott fel 1996 májusában, hanem aszfaltozott műút, majd feljutott az áram és az ivóvíz is az ódon falak tövéhez.

A helyi kezdeményezésből szinte megyei mozgalom lett

Távoli településeken élők is fellelkesültek, mert a csapat igazi csapat volt. Közös lelkesedés és cél hajtotta őket a kezdetektől huszonöt éven át, egészen napjainkig. Ott minden hónap utolsó szombatján csapatépítő tréning volt már akkor. Jöttek az emberek, és surrant a lapát a murva alatt, pattant a szikra és szilánk a sziklából a csákány nyomán, koppant a fejsze a tiszteletlen fák és bokrok tövén, és közben szállt felettük a bogrács fedője alól előgöndörödő fehér gőz, mely sokat ígérő illatokkal tartotta a lelket a dolgos kezeket mozgatókban. És épültek a falak, egyik a másik után, és a fellegvár az égre mered, mikor a rendezvénytérről bámulja a nép a tűzijátékot. Ágyúkat is öntettek, hozzájuk talpakat ácsoltattak, kiegészült a kaputorony is. Tölgyfa kapun, rostélyon, farkasvermen és felvonóhídon lehet csak bejutni a várba, a török kori barbakánon túl. A szintén felépült várkápolnában kétszer is miséznek évente, sőt esküvőket is tartanak. Tizenkét hófehér palástos lovag volt régen a várbarátok vezetése, és azóta is az élen áll a lovagi tagozat. Bekerülni ide nem könnyű, mert bizony az ünnepnapok után szegre kell akasztani a kényes felleghajtót, és szerszámot, tollat, telefont kell ragadni, dolgozni, menni, szervezni kell, hogy ne állhasson a közös ügy útjába semmi.

Az ünnepi közgyűlésen megemlékeztek a nagytermet megtöltő barátok azokról, akik elestek a hosszú harc alatt a tagság, illetve a lovagi tagozat soraiból. Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója is jelen volt az eseményen. Gratulált az elmúlt két és fél évtized eredményeihez és a kitartáshoz. Hozzátette, hogy közel tíz láda leletanyag is összejött, miközben ilyen szintre felépült a vár, így a múzeumnak is rengeteg a tennivalója. Tennivaló akad, de a beígért forrásokat átcsoportosította az állam. Nagy beruházásra készültek a várbarátok, ami elmarad, tolódik, ki tudja, de a lelkesedés lángját efféle fuvallatok nem tudják eloltani. A vár áll és állni fog. A palotaszárnyra és az öregtoronyra került volna idén tető, hogy lehessen egy kiállítóhely is a falak között. Most nincs forrás erre, de azért még karban kell tartani a várat és szárazon a tenni akarás puskaporát.