Koronavírus Fejérben

2020.03.25. 12:11

Közösségi oldalán mondott köszönetet Cser-Palkovics András

Székesfehérvár polgármestere hivatalos közösség oldalán fejezte ki háláját és köszönetét az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozóknak.

feol.hu

Cser-Palkovics András

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Továbbra is úgy véli az a legnagyobb segítség, ha otthon maradunk és vigyázunk egymásra, és örül annak a szokásnak, ami egyre szélesebb körben terjed el városunkban is, miszerint minden este 8 órakor, közös tapssal fejezzük ki hálánkat a hősöknek.

Kedves Fehérváriak!

Talán soha nem volt annyira fontos az életünkben a hála, mint most. Szeretném, ha városunk egész közössége nap mint nap elismeréssel adózna mindazoknak, akik szolgálatukkal, munkájukkal harcolnak a koronavírus ellen. Ma, elsőként az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozóknak köszönjük meg, hiszen ők vannak a frontvonalban, orvosok, ápolók, mentősök és szociális gondozók dolgoznak éjt nappallá téve azért, hogy intézményeink és az általuk gondozottak felkészültek legyenek. Örülök, hogy városunkban is elindult az a szokás, hogy minden este 8 órakor az erkélyekről, ablakokból tapssal mondunk köszönetet nekik. Kérem, hogy ne csak esténként egy-egy percre, hanem minden nap álljunk meg egy kicsit, és gondoljunk rájuk hálával és tisztelettel! És soha ne felejtsük: a legnagyobb segítséget az jelenti számukra, ha otthon maradunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában