Fiatal, elszánt és másokon segít a fehérvári Szabó Katinka

Katinkának még egy éve van hátra a gimnáziumból, de már letett valamit az asztalra. Nem is akármit, egy dobozt, tele reménnyel. Ugyan sokan támogatják, de még mindig nem elegen, ezt a Székesfehérváron egyedülállónak mondható kezdeményezést, a „+1 szendvics akciót”. Hogy miről is van szó pontosan? A lényeg, hogy minden héten, pénteken a diákok hozhatnak magukkal az iskolába plusz egy szendvicset, amit a kihelyezett gyűjtődobozba téve felajánlhatnak a nélkülözőknek. A futár maga, Katinka, aki a Vasvárihoz közeli, nőknek fenntartott hajléktalanszállóra juttatja el az összegyűlt falatokat.

Mikor és miért jött az ötlet, hogy elindítsd a +1 szendvics akciót?

Tavaly nyáron egy fesztiválon találkoztam először a Budapest Bike Maffiával (BBM), akik egy nagyon szuper önkéntes szervezet. Beszélgettem velük a már Pesten működő programjaikról, illetve, hogy nálunk, Fehérváron mit lehetne tenni. Végül a +1 szendvics akciót találtuk a legkivitelezhetőbbnek az iskolámban. Valójában az egész egy véletlen következménye volt, arra ugyanis korábban nem gondoltam, hogy nekem tennem kéne bármi nagyszabásút, azon kívül, hogy szoktam adakozni párszáz forinttal a rászorulóknak. A fesztiválon viszont, mikor megláttam, hogy teljesen átlagos civilek miket „akcióznak” saját maguktól, egyértelművé vált, hogy valamit én is tenni szeretnék.

Ez volt az első alkalom, hogy jótékonykodtál?

Lényegében igen. Karácsonyi ajándékcsomagokon és kisebb összegű adományokon kívül nemigen adtam eddig mást senkinek. Nem mondom, hogy az semmi, de ez nevezhető talán az első igazi adakozásomnak.

Hogy sikerült leszervezni, megvalósítani az ötletedet?

Nagyon sok segítséget kaptam és kapok mind a BBM-től, mind az iskolámban dolgozóktól, mind pedig a hajléktalanszállóktól. Emiatt sok szerveznivalóm nem volt, az alapszabályok megismerése és egy szokás felállítása után a program logisztikai része szinte eltűnt. A portások és a karbantartók teszik ki reggel a gyűjtődobozt, amit az osztálytársaim segítettek kidekorálni. Semmit sem kell egyedül csinálnom.

Diáktársaid körében, hogy népszerűsíte(tt)ed?

Ez a legnehezebb része a dolognak, ugyanis azt érzem, hogy valami érthetetlen oknál fogva az emberek nagyon közönyösek. Sajnos, az utóbbi időbeni hírverés ellenére, a program még igen gyerekcipőben jár (per pillanat pedig éppen szünetel, mivel zárva tartanak az iskolák). Pedig sok helyen hirdettük: a BBM „kitalálója” tartott nálunk interaktív órát, az iskolai tv-kre minden héten ki van írva az emlékeztető, illetve a DÖK-ösöket is próbálom aktivizálni, hogy beszéljenek a programról az osztálytársaiknak. Persze őket sem akarom általánosítani, de szerintem sokszor még őket sem érdekli igazán, sajnos. Ezzel a közönnyel nagyon nehéz szembe menni, de nem állok le, sőt, ha lemegy ez a vírus által kialakult helyzet, terjeszkedni is szeretnék több iskolára, amennyiben sikerül önálló és nem utolsó sorban kitartó partnereket találnom – teszi hozzá kedélyesen.

Mi (vagy mi volt) a legnehezebb része ennek az akciónak?

A figyelemfelkeltés. Vagy máshogy fogalmazok: a gondolatébresztés. Merem remélni, hogy az iskola szinte minden tanulója látta, hallott már arról, hogy valami folyik péntekenként az iskolában, de sajnos azt hiszem, ez nem elég, ennél sokkal mélyebbre kellene ásnunk. Egy egész átnevelést, szemfelnyitást kéne véghez vinni, amihez – attól tartok – nem vagyok elég egyedül. A cél az lenne, hogy mindenki ismerje, fontosnak tartsa, majd tegyen a probléma ellen. Viszont, ha az első két lépés nincs meg, a harmadik is indokoltan marad el. A legtöbben fel sem fogják, hogy ez a fajta hatalmas bőség és jólét, amibe beleszületünk, nem az emberi élet természetes velejárója, illetve hogy közelsem mindenki olyan szerencsés, hogy részesülhessen belőle. A legnagyobb siker az lenne, ha ezt az üzenetet, minél több fiatalhoz el tudnánk juttatni. Ha már annyian mondják, hogy mi vagyunk a jövő...

Mit gondolsz, miután elballagsz, átveszi valaki majd a stafétát?

Mivel van még egy évem, nem gondoltam még erre. Egy évig viszont biztos lesz örökösöm, egy eggyel alattam járó barátom, aki most is rengeteget segít, de rajta kívül nem tudom, lesz e, aki veszi a fáradságot. Egyelőre az van tervben, hogy a jelenlegi beállítás nagy fordulatszámmal pörögjön és elmondhassuk, hogy az iskolának legalább a fele részt vesz a programban. Ez kb 300-350 embert jelentene, azonban ettől még mérföldekre vagyunk. Ilyen módon a város több szállójába is kerülnének ételadományok. Vicces, hogy ami az újságban megjelenik, azt hinnénk, sikersztori, mikor pedig nem több, naiv próbálkozásnál. Csak reménykedem, hogy ez változni fog.

Mivel szereted tölteni a szabadidődet?

Nagyon érdekelnek a filmek, mint hetedik művészet, de természetesen a többit sem vetem meg. Szeretek olvasni, érdekel a filozófia, de emellett sok időmet elveszi egy számomra viszonylag új csapatsport, az ultimate frizbi. Ha nem ezeket csinálom, akkor a barátaimmal vagy a családommal töltöm az időm, kirándulunk, a nagyszülőkkel beszélgetünk, megtanítanak egy csomó hasznos dologra; csipkebogyót szedünk, kamerázunk vagy kötünk – azt hiszem, ennél többet kérni sem lehetne. Ebben a nagy megelégedettségemben pedig töröm a fejem, hogy hogyan lehetne mások életén is javítani, de mindezek csak tervek. Egyelőre.