Palotaváros iparosairól tartott múltidéző előadást Váczi Márk

Tobak utca, Bőrgyár utca, Selyem utca, Csapó utca; számos utcanév őrzi a régi mesterségek elnevezését. Egyik-másik jelentése már homályba vész, már csak azért is, mert van olyan, amelyik a középkorból való. A tobakosok bőrök kidolgozásával foglalkoztak, a csapók pedig – nem ám játékfilm-készítéssel, hanem a gyapjú tisztításával, a finomabb földolgozásra történő előkészítésével.

– A török hódoltság idején a város magyar iparosai jobbára a Szigetben telepedtek meg, a mai Sziget utca környékén, valamint az úgynevezett Palota- és Rácvárosban – mondja Váczi Márk.

Aztán az idők során szerbek és kisebb számban németek érkeztek a magyarok közé. A tizenkilencedik század végéig egyre nőtt az itteni iparosok száma. Az 1800-as évek végén 616 bejegyzett iparosmester élt Székesfehérváron. 159-en a Palotavárosban: volt köztük 17 csapó, 16 tímár, 35 csizmadiamester, de ekkor még csak egy cipész. A városrészben élő parasztembereknek, iparosoknak még inkább csizmára volt szükségük. A századfordulón 55 szakma 255 mestere képviseltette magát Palotavárosban.

Az 1930-as években aztán már fordult a világ, a nyers bőr feldolgozása gyárakba került, a cipők is hódítani kezdtek, Lukács László szavaival élve Palotaváros a csizmadiák városrészéből a cipészek városrészévé vált. 1930-ban már 44 cipészmester dolgozott a területen.

S legalább a szavak íze, csengése kedvéért felsorolunk ide – Váczi Márk után – még néhány szakmát: gombkötők, reszelővágók, takácsok, rézművesek, szitások, székcsinálók is élték itt dolgos életüket.