Egy kis mozgás a léleknek

2020.02.18. 07:25

Egy héten át tart Székesfehérváron a magyar parasport napja

Vetődtek jobbra, vetődtek balra, minden érzéküket használva – kivéve a szemüket. Látássérültként labdáztak a Széna Téri Általános Iskola tanulói.

Szanyi-Nagy Judit

A magyar parasport napját 2018 óta minden év február 22-én ünnepeljük. E jeles eseményhez kapcsolódva tartottak nyitórendezvényt hétfőn délután az imént megnevezett általános iskolában, ahol a gyermekek a csörgőlabda és az ülő röplabda világába csöppentek bele. Az egyik csoport azt szimulálta, hogy látássérült, a másik azt, hogy mozgásában korlátozott. A szervezők így igyekeztek, igyekeznek megmutatni a gyermekeknek: amiről azt hiszik, könnyű, az másoknak – végképp azoknak, akik testi hátránnyal élik mindennapjaikat – nem feltétlenül az. A helyszínválasztás különösképpen jó volt, hiszen az intézmény 2004-től esélyegyenlőségi központként is működik, vagyis akadálymentesített, és olyan sportlehetőségeknek ad otthont, amelyek speciális helyzetű embereket mozgatnak meg. A nyitóalkalmon tehát a csörgőlabdát és az ülő röplabdát próbálták ki a diákok: előbbiben egy speciá­lis síszemüveg volt „segítségükre”, utóbbi esetében pedig kikötötték nekik, hogy a játék közben fel nem állhatnak.

Kajsza Andrea utánpótlásedző és Kohlman Norbert, a MÁV Előre SC NB I-es férfi röplabdacsapat játékosa is segédkezett a gyerekek felkészítésében, játékában Fotók: Pesti Tamás

Mindezeknek a sportfajtáknak nem volt nagy eszközigényük (egy, a gurítás közben csörgő-rezgő hangot kiadó labda; illetve egy szalag vagy röplabdaháló, labda és három-három játékos), a gyermekek pedig élvezték az új helyzetet, amelybe kerültek. Magony Tamás, a Civil, Ifjúsági és Sportiroda munkatársa – s egyben a szervező – elmondta: akár körmérkőzést és csapatversenyt is tarthatnak azok, akik ezeket a sportokat választják.

Minden résztvevő éremmel tért haza, melyet Deák Lajosné képviselő
és Magony Tamás szervező adott át

– Székesfehérváron egy héten át készülünk a magyar parasport napjára. Ebben több mint huszonöt iskola vesz részt, legyen szó általános vagy középiskoláról – mondta el Deák Lajosné önkormányzati képviselő, hozzátéve: amely intézmény szeretne, még csatlakozhat a többeket megmozgató eseményhez. Az önkormányzat ugyanis igyekszik minden segítséget megadni – például érmek formájában. Ezt a hétfői sportnapon is megmutatták: a speciális sportokat kipróbáló fiatalok végül mind aranyéremmel térhettek haza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában