2020.01.23. 07:25
Virágos városok képviselői érkeztek Sóstóra, a kertészkonferenciára
A harmadízben megrendezett kertészkonferencia célja az volt, hogy a települések előadói egymástól tanulhassanak, és ezáltal szebbé tehessék saját városukat.
Tapasztalatcserére gyűltek össze Fehérváron a szakemberek
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A fehérvári városüzemeltetési igazgatóság által szervezett országos kertészkonferencián vehettek rész számos nagyváros meghívottjai. Az eseménynek idén a Sóstó Látogatóközpont adott otthont, ahol mintegy húsz kertészeti szakember gyűlt össze, hogy interaktív keretek között bemutassák településük kertészeti megoldásait.
– Ez a konferencia egyfajta baráti beszélgetés is, ahol átadhatjuk egymásnak azokat a hasznos információkat, melyeket a jövőben bármelyik város tud használni a fenntartásában, fejlesztésében – fogalmazott Csete Gábor, a városgondnokság természetvédelmi felelőse. Mészáros Attila alpolgármester elmondta, a Sóstó nagyon fontos értékmentés volt a város életében. A város élhetőségének, otthonossá tételének szempontjából kiemelt helyen szerepel az, hogy milyen környezetben élnek az emberek: ide értendő a parkok rendezettsége és a virágos területek mértéke is. A virágosítási programnál nagyon fontos, hogy a civileket, az intézményeket és a városlakókat egyaránt bevonják.
A város képviseletében felszólalt Spanyárné Halász Szilvia főkertész is, aki kiemelte, a Virágos Magyarország elnevezésű program regionális nyerteseként a város nagy erőkkel készül a következő megmérettetésre.
A konferencia meghívottjai között voltak például Komárom, Budapest, Kazincbarcika és Szeged szakmai képviselői is.