Valóra válhatnak az álmok

2020.01.10. 11:30

Több terv is megvalósulhat Gánton, ahová szívesen költöznek

Tervek mint mindig, most is vannak, de csak a következő évek alatt derül ki, mi valósulhat meg belőlük – válaszolta a harmadik ciklusára is megválasztott Spergelné Rádl Ibolya, polgármester arra a kérdésre, milyen elképzelésekkel vágott neki az újabb 5 évnek.

Borsányi Bea

Idén végre megújulhat a plébánia is, amely nyári táboroknak is otthont adhat Fotók: Pesti Tamás

Az egyik legnagyobb terv, hogy ebben a ciklusban végre elkészül a tájház, amelyre a vidékfejlesztési pályázaton több mint 20 millió forintot nyertek évekkel ezelőtt. A tájháznak kiszemelt épületet még a korábbi önkormányzat vásárolta meg, udvarán található Gánt legrégibb pincéje, mellette pedig a kis Mária-kápolna, amelyben – a hazai ritkaságok egyikeként – öltöztethető Mária szobrot őriznek.

Januárban indul a látogatóközpont építése

A tájház berendezéséhez szinte minden megvan már, évek óta gyűlnek a tárgyak és a fotók. Az 1960-ban készült épület, amelynek a tetejét már leszedték, teljes külső-belső felújításon esik át. A végeredmény a tervek szerint egy régi, jellegzetes gánti ház lesz. Szintén több éves adósság a Gránás útjainak rendbetétele. – Decemberben kaptuk a jó hírt, hogy 9,5 millió forintot nyertünk erre a célra. Ebbe aszfaltozás nyilván nem fér bele, de szeretnénk az utat néhány helyen kiszélesíteni, bozótot irtani, a murvázást frissíteni és a kialakult lyukakat eltüntetni – mondta a polgármester, aki a tervek sorát folytatva kitért annak a látogatóközpontnak az építésére is, amelynek alapkövét még 2018-ban rakták le a Bauxitbányászati Múzeum parkolójában. Ennek a projektnek a keretében a múzeum is megújul és új kiállítási tárgyakkal bővül. Jelenleg a terület átadása zajlik, januárban el is kezdődhet az építkezés.

Idén végre megújulhat a plébánia is, amely nyári táboroknak is otthont adhat Fotók: Pesti Tamás

A két nagy projekt mellett persze adottak kisebb feladatok is, amelyekre az önkormányzat pályázatok útján szeretné előteremteni a szükséges anyagi forrást.

– Nagyrészt megújult a plébánia, amelyre egy egyházi pályázat útján 15 millió forintot költöttünk, további 5 millió forintot – szintén pályázati pénzből – a német nemzetiségi önkormányzat biztosított. Azért is örülünk ennek, mert évek óta kérdés volt, hogyan és miből tudnánk rendbe tenni az épületet, amely végül két szakaszban született ujjá. Tavaly év végére elkészült a teljes külső és belső, valamint a gépészeti felújítás is. Az épületet márciusban szeretnénk hivatalosan is átadni, miután elkészülünk a még hátralévő apróbb munkákkal is – tette hozzá Spergelné.

Spergelné Rádl Ibolya továbbra is a gántiak szolgálatában áll

A megújult plébánia, amelyet az önkormányzat cége, a Gántért Nonprofit Egyesület üzemeltet majd, egyházi eseményeken túl nyári táborozások helyszíne lehet a jövőben. Szó esett még a temető kerítésének magasításáról, hogy megvédjék a sírkertet és a síremlékeket a bejáró vadaktól, illetve egy már engedélyes tervvel rendelkező bányászati emlékhely kialakításáról Gánt-Bányatelepen. Ez utóbbira is keresik a forrást.

– Büszkék vagyunk arra, hogy saját óvodánk, iskolánk és konyhánk van, ami miatt szívesen költöznek hozzánk fiatal családok. Eladó házaink, telkeink viszont ritkán akadnak, az önkormányzatnak pedig nincsenek saját telkei. Ezen felül a falu természeti adottságai is gátat szabnak a terjeszkedésnek, hiszen a környező dombok „bezárják” a települést. A feladat adott, valahogyan meg kell oldanunk – zárta a beszélgetést a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában