„A fő életcéljaimat mind elértem” – A Vajtán kitüntetett Jaskó Sándor orvossal beszélgettünk

Jaskó Sándor vajtai háziorvos 27 év szolgálat után – feleségével közösen – 2011-ben vonult nyugdíjba. A közösségért sok mindent tett – hamarosan olvashatják, nem üres szavak ezek –, ezért pedig a tavalyi év végén Vajtán kitüntetést adományoztak neki.

Székesfehérvár, majd Vajta

Már az sem mindennapi, ahogyan a doktor Vajtára került. Eredetileg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében született, itt is töltötte hétköznapjait. Mi több, jelenlegi feleségével egy faluban éltek, egymástól 200 méter távolságra. Kapcsolatuk a gimnáziumban kezdődött. Jaskó Sándor a Debreceni Egyetemen 1974-ben végzett, családi körülmények miatt az utolsó három évet honvédségi ösztöndíjjal végezte el. Ezáltal – a diploma megszerzését követően – honvédségi állományba került, az álláselosztásnál pedig Székesfehérvár tűnt a legkedvezőbb választásnak. Persze feleségével Borsod, Heves és Hajdú-Bihar megye környékén maradtak volna legszívesebben, de az akkori politikai helyzet egyértelművé tette, hogy a dunántúli lehetőségek a legjobbak.

Így költözött Jaskó Sándor és családja Székesfehérvárra, Öreghegyre. Aztán 1984-ben jött egy telefonhívás: a Vajtán található fürdő és a község háziorvosa elment, s mivel nyáron az úttörők napközis táboroztatása turnusonként közel háromszáz gyermeket mozgatott meg, egyébiránt pedig az ezer főt számláló lakossággal is foglalkozni kellett, a falu nem maradhatott ellátás nélkül. A doktor – amint fogalmazott – rendkívül tiltakozott a felkérés ellen, lévén, olyan családi programjaik voltak, melyekbe nem fért bele a Dél-Fejér megyei szolgálatellátás. Végül mégis belátta: nincsen más választása. A feltételek azonban jók voltak, megkapták az üresen álló szolgálati lakást, a teljes család – akkor már gyermekekkel – térítésmentesen lakhatott ott, az étkezést fizették, s a doktor nem kórházi, hanem körzeti és tábororvosi fizetést kapott. Ez egy 35 éves dolgozó embernek nagyon jól jött.

A nyár hamar letelt, Jaskó Sándor pedig úgy érezte, nemcsak ő, de családja is megszerette Vajtát. A Székesfehérvárra visszaköltözéskor meg is említette kollégái­nak: szíve szerint a községben maradna. Azonban a kiírt körzeti orvosi pályázatot addigra már elnyerte egy doktornő, így a háziorvos és családja végül visszatért Fejér megyeszékhelyére. Az élet mégis neki kedvezett: október végén, november elején újabb hívás érkezett, miszerint a doktornő mégsem jön Vajtára, szívesen visszavárják őt a községbe. A családi kupaktanács összeült, majd döntött: elfogadják az ajánlatot! Így lett Jaskó Sándor 1984. november 1-jétől bőrgyógyász szakorvos és körzeti orvos Vajtán. Majd mivel mindhárom fiúgyermekük Sárbogárdon végezte a középiskolát, a szolgálati lakás pedig egyre kisebbnek bizonyult, úgy döntöttek, eladják a fehérvári házat, s egy újat építenek a községben. A bizalom közte és a helyiek között hamar kialakult, amelyhez nemcsak az járult hozzá, hogy csaknem három évtizeden át feleségével közösen dolgozott – aki alapvetően óvodapedagógus, de Vajtán asszisztensként állt helyt a doktor oldalán –, hanem az is, hogy bármikor házhoz ment, ha hívták.

1990-ig, a központi ügyeletek megszervezéséig készenlétesek voltunk, hétfő reggel 8 órától szombat 8 óráig nonstop figyelnünk kellett. Ha hajnali 2 órakor szólt valaki, hogy görcsöl a hasa, lázas, akkor kellett menni. Ha elmentem, de közben jött egy másik beteg, valakinek fogadnia kellett őt – ez a személy pedig a feleségem volt

– szemléltette a doktor, mennyit jelentett számára házastársa támogatása.

Akkoriban még több mint ­ezren lakták Vajtát, a doktor pedig nem tud olyan háztartásról, ahol ne járt volna. Ennek különösen nagy hasznát vette önkormányzati tevé­kenységeinél. A helyi tanácsba 1986 tájékán került, ezután, az önkormányzatiság megalakulásakor négy év szünetet tartott – vállalkozóként összeférhetetlen volt a két tevékenység –, majd egészen tavalyig a falu lakosaiért ténykedett.

– Soha nem felejtem el: a szociális tűzifa esetében az önkormányzaté volt a feladat, hogy a kapott összeget, famennyiséget elossza a rászorulók között. Mi­után a kérvényezők közül mindenki kapott támogatást, de fa még maradt, megbeszéltük, kinek lehetne még adni. Egy idős hölgyet ismertem a faluban, akinek a férje vak volt, ő maga pedig komoly szívbeteg. Kórházba kellett volna járnia, de nem tette, mert akkor a férje egyedül maradt volna. Láttam, hogy komoly gondjaik vannak, így én ezt a hölgyet ajánlottam. Le is szállították neki a fát. A szokásos orvosi vizit alkalmával sírva fogadott, azt mondta: „Képzelje el, idejött a tanács autója, egy kocsi fát hoztak. Ez kinek jutott eszébe?” Nos, ez vezérelte az önkormányzatiságomat – emlékezett a háziorvos.

2011 óta nyugdíjas, de még mindig aktív

Jaskó Sándor 2011 óta nyugdíjas éveit tölti, mellette bőrgyógyászként hetente kétszer hat órában Sárbogárdon, egyszer hat órában pedig Abán lát el szolgálatot. Nyugdíjba vonulásakor praxisában a 900 fő helyi lakos mellett mintegy 400 fő, más településről átjelentkezett pácienst is ellátott.

– Elégedett, boldog ember vagyok – összegzett a doktor –, mert a gyermekkori vágyaimat teljesítettem: eljutottam külföldre, orvos lettem, illetve van családom és lakásom. A fő életcél­jaimat mind elértem.