Szilassy Sándorné eleganciájával a való életre nevelte tanítványai sokaságát

E sorok írójának – ahogy a hatvanas években számos gyereknek – személyes élménye is van Zsóka néniről. A Petőfi Általános Iskolában tartott, a kor szelleméhez híven „külön tornának” hívott heti egy-két alkalommal tartott foglalkozások örök életre szólóan rengeteget jelentettek egy akkori hétévesnek. A közösséghez tartozás és a mozgás fontosságának hangsúlyozása volt a tanárnő legfőbb erénye, és ezt évtizedeken keresztül plántálta a gyerekekbe.

Olyanok voltunk, mint egy nagy család, ahol mindig lehetett kérdezni bármit

Szerkesztőségünket két egykori tanítványa, Salamon Mária és Lánczosné Körmendi Ilona kereste meg azzal, hogy többek nevében megemlékeznének róla – nemcsak százéves születése évfordulója kapcsán –, hiszen az akkori tornászcsapat tagjai a mai napig is találkoznak, és visszaidézik azokat a versenyeket, melyeket a legendás Zsóka néni irányításával megnyertek.

Pedig a világéletében „hoch” elegáns testnevelő tanárnő az akkori nebulók bevallása szerint soha nem melegítőben és tornacipőben tartotta az edzéseket, foglalkozásokat, hanem – nem fogják elhinni! – magas sarkú körömcipőben és elegáns utcai ruhában.

Szilassy Sándorné a Pécsi Pedagógiai Főiskolán végzett, majd gyógytornász szakon is képezte magát, a szó legnemesebb értelmében hivatásszerető pedagógus volt. Négy évtizedet töltött a számára legszebb pályán, ebből három évtizedet egy intézményben, a Hunyadi Mátyás Szakközépiskolában. Húsz évig foglalkozott gyógytornával, sok fehérvári fiatalnak visszaadva egészségét. A testnevelés és a sport kiváló dolgozója volt, birtokosa az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címnek.

Érdekesség, hogy eredetileg nem is a szertorna volt végzettsége alapján a „fő csapás­iránya”, hanem a labdajátékok, és az iskolai kézilabdacsapat eredményessége is a nevéhez fűződött.

Azonban minden kétséget kizáróan a nagy szerelem a torna volt. Óráit kedélyes, jó hangulat jellemezte, nemcsak délelőttönként, hanem délután, sőt este is foglalkozott a diákokkal. Arról nem is beszélve, hogy jóformán nem telt el olyan vasárnap, hogy szabadidejét feláldozva ne kísérte volna el sportolóit egy-egy megmérettetésre.

Nem véletlen, hogy a tanítványai a mai napig is szeretettel emlékeznek rá. Álljon itt most néhány idézet egykori tanitványaitól.

– Diák- és ifjúkoromból leginkább azokra emlékszem szeretettel, akiket példaképemnek tekinthettem, bármilyen okból. Ilyen volt Zsóka néni. Nem is a tornaedzések jutnak eszembe, hanem az ő kiegyensúlyozottsága, nyíltsága, szeretete a rábízott tornászpalánták iránt, és állandó ápoltsága, gondozottsága. Számomra alakja mindig úgy jelenik meg, mint aki jó példát mutatott, és nevelt minket – fogalmazott Csitáry Nóra.

– Szilassy Sándorné a szó legnemesebb értelmében volt TESTNEVELŐ és TANÁR is. Szívvel-lélekkel nevelte növendékeit. Nem sajnálta feláldozni idejét, tudását, szeretetét, és talán nem méltatlan azt mondani, hogy lányai mindezt az elért sikereikkel köszönték meg neki. Olyanok voltunk, mint egy nagy család, ahol mindig lehetett kérdezni bármit és mindig választ is kaptunk. Egész életét a sportnak – ezen belül a szertornának – szentelte. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, talán hihetjük, hogy a legnagyszerűbb nevelő volt és ő mindig is a tanítványaitól kapta a legnagyobb elismerést, mert nagyon szerették. Volt tanítványai közül soknak a gyermekét is a sport szeretetére próbálta nevelni a gyerektornán, amit élete végéig nagy odafigyeléssel és szeretettel intézett. Ez azt is jelentette, hogy nem szakadt meg a kapcsolat a „lányaival” később sem, amikor már „kiöregedtek”. Nem ismert lehetetlent, mindenben próbált maximalista lenni, mindenkivel szívesen foglalkozott, mert látta benne a jövőt és az esetleges tehetséget. – emlékezett Mészáros Mária.

Aki ismerte, vagy közelebbi kapcsolatba került vele, nem felejti el, hiszen egy életre szóló tanítása példaképe lehet mindenkinek: – Réges-régen, amikor kicsi elsős voltam, a tanító nénim behívta anyukámat, mert szerinte nagyon ferdén ülök a padban – meg kellene, hogy vizsgáljanak. Hálás vagyok azóta is ezért a meglátásért, ugyanis kiderült, hogy gerincferdülésem van. Gyógytornát javasoltak, így kerültem Zsóka nénihez. Ez volt az a találkozásom vele, ami az egész életemre hatással lett. Most is fülemben cseng kedves, határozott hangja, a nevetése, érzem az illatát és szemem előtt van egész megjelenése, ami teljesen lenyűgözött. Mindig elegáns ruhák, tökéletes frizura, ápolt kezek, csodálatos lábak. Egy olyan kislánynak, mint én voltam, ámulatba ejtő volt. Ilyen leszek, ha nagy leszek – határoztam el. Akkor még nem is gondoltam, hogy Zsóka néni nemcsak kívülről szép, de egy igazi nő, egy igazi ember, aki csupa szív, szeretettel tanította, nevelte a hozzá került fiatalokat. Rendületlenül, örömmel jártam a gyógytornákra, mígnem felajánlotta, hogy menjek el néha a tornászok edzésére is. Megpecsételődött a sorsom: én is tornász lettem. Bekerültem egy csodálatos közösségbe, ahol vasakarattal dolgoztunk a fejlődésen, egymást segítve, biztatva gyakoroltunk, jártunk versenyekre, sikeresek lettünk. – emlékezett meghatódottan Mohácsi Márta.

– Talán 8-9 éves lehettem, amikor Sári néni híres balett­iskolájából édesanyám Zsóka nénihez vitt, hogy mozgásigényemet csillapítsa. Talán több közül ez volt az egyik legjobb döntése, mert Zsóka néni ettől kezdve életem részévé vált. Valahogy olyan légkört tudott teremteni, amiben nemcsak én, hanem minden tornásztársam jól érezte magát. Mindig mosolygott, éreztük, hogy fontosak vagyunk neki, törődik velünk. Ugyanakkor következetes volt, megkövetelte, hogy eredményeket érjünk el nemcsak a tornában, hanem a tanulásban is. – emelte ki Szilágyi Beatrix.

Modern felfogású volt, bátorította a sportoló lányokat, minden tanítványa büszkén emlékszik rá, és egy-egy sikerét, eredményét, sőt életörömét Zsóka néni inspirációjára, példamutatásának hatására érte el. Azt sugallta és bizonyította is, hogy az élet kihívásainak, jónak és rossznak egyaránt csak kiegyensúlyozott, jó kedéllyel, pozitív életlátással lehet sikeresen megfelelni.

Lánczosné Körmendi Ilona az ifjúsági válogatottságig vitte, pedig óvodásként nem a legjobban sikerült a „belépője”.

– Jó mozgásúnak láttak, elkerültem hozzá, addig nem is láttam bordásfalat, felmásztam, majd ugyanazzal a lendülettel le is estem. Szerencsére semmi bajom nem lett, látva az elszántságomat, azt mondta: „ebből a lányból remek tornász lesz!”

Igaza lett, mert később „kilószám” nyerte az érmeket. Zsóka néni egyedül egyengette az útját, útjukat, a válogatottban a kor legnevesebb tornászai, Ducza Anikó, Makrai Katalin, Müller Kati lettek az edzőtársai. Akkori mércével mérve olyan helyekre jutottak el, amiről korábban nem álmodhattak. A debreceni Arany Bika, a pécsi Nádor vagy a kecskeméti Aranyhomok szállókat is megjárták, amikor egy-egy versenyen részt vettek.

– Nem volt igazán szerencsés a magánéletben, a szülei révén „rossz kádernek” bizonyult. Párton és szakszervezeten kívüliként is kitüntették, bizonyítva azt, hogy azért az elvégzett munka, ha nem is sokat, de valamit számított abban az időben is… – hangsúlyozta Salamon Mária.

– Mi voltunk azok, akik a sikerélményeket hoztuk meg számára! Amikor lepontoztak, soha nem rágódott rajta, ezzel is azt sugallta, hogy tovább kell dolgozni, túl kell lépni rajta! Tartást adott, anyánk helyett anyánk volt, egységes csapatot kovácsolt belőlünk! – tette hozzá Lánczosné Körmendi Ilona.