2019.10.11. 15:30
Ajándék hangszert kap Csabdi
A falu szívében álló kis katolikus templomban adott koncertet Pitti Katalin operaénekes, egyelőre „hozott” zongora kíséretében. Fekete Péter kulturális államtitkár bejelentette: harmóniumot adományoz a kormányzat az egyházközségnek.
Mayerné Dömsödi Mónika, a program szervezője köszöntötte Pitti Katalin operaénekest és a megjelenteket Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Fotó: NAGY NORBERT
A kis lélekszámú településen három felekezet épített magának templomot: katolikusok, reformátusok és evangélikusok emeltek hajlékot maguknak és híveiknek. A katolikus templom későn, 1935-ben épült, oltárképe sem a szokásos kép: Szent László király áll lovagi öltözékben, fénylő glóriával a szentélyben, az oltár mögött. Pitti Katalin operaénekest köszöntötte a meghívó Mayerné Dömsödi Mónika az estén. A találkozón megjelent Fekete Péter kulturális államtitkár, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos és Simon László Fejér megyei kormánymegbízott.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az államtitkár hangsúlyozta: külön öröm számára, ha kis faluban tartanak kulturális rendezvényt, amely egyben a kormányzat szándékát is tükrözi a vidék fejlesztése érdekében. „Virágozzanak a kulturális színterek” – fogalmazott az általa minden beszédében vállalt érzelmi megközelítéssel Fekete Péter, hozzátéve, a falusi kultúrházak jelentősége folyamatosan nő, s ehhez támogatást biztosít országszerte a kulturális kormányzat. Bejelentette, mivel a templomnak nincs orgonája, soron kívül vásárol a tárca másfél millió forint értékben egy harmóniumot a misék méltó zenei kíséretére.
Harmóniumot kapnak a csabdiak
Pitti Katalin dalestjén népdalokat, operabetéteket énekelt, személyes élményeivel, versekkel fűszerezve emelkedett hangulatú, mégis közönségbarát előadását. A koncertet követően a templomkertben felállított sátorban fórumra hívták a lakosságot a megjelent politikusok és a Fidesz-KDNP helyhatósági jelöltjei. Szóltak a tervekről, célokról, s válaszoltak a feltett kérdésekre.