„Csak az jó, meg a dió” – A gyümölcs, amelynek egyik fő otthona Alsószentiván

Ha valami nagyon ígéretes, pozitív, a „csak az jó, meg a dió” mondást használjuk rá. Ebből is látszik: a termés számtalan előnnyel rendelkezik – és nem is kell messzire mennünk, hogy belőle néhány szemet levadásszunk, ugyanis egyik otthonát Alsószentivánon találjuk.

A Szentiványi Dió Faiskola az alapító halála után is működőképes

Ahhoz, hogy ez így legyen, jó földrajzi adottságok, jó klíma kellett. A Dél-Mezőföld e szeglete elég kevés csapadékot kap, éves vízellátása az elmúlt évtizedekben 500–600 milliméter körül alakult – valószínűsíthetően az eltelt évszázadokban is hasonló volt a tendencia. Azonban a domboldalak és dombtetők száraz klímáját részben kompenzálta a völgyekben és a korábbi mocsarakban megrekedő nedvesség. Ez a klíma pedig kiváló környezetet biztosít a szőlő és a dió kultúrák megtelepedéséhez, a szinte emberi beavatkozás nélküli térhódításhoz – beszélt az alapokról Szántó József tanár úr.

Ugyancsak ő mesélt Szentiványi Péter diónemesítő tevékenységéről is: a szakember óriási munkabírással járta Magyarország vidékeit, hogy a diótermelő gazdáktól tanuljon, a hazai helyszíneken keressen, kutasson. Nemesítési munkái először 1963-ban hozták meg gyümölcseiket: sikerült kinevelnie a nevével összeforrt első magyar, védett és fajtaoltalom alá vett diófajtákat. Ezek – kapcsolódva a felkeresett településekhez – a Milotai 10, illetve a Tiszacsécsei 10 és 83 nevet kapták, majd pályája csúcsaként 1976-ra kitenyésztette és 1990-ben fajtaoltalom alá vette az Alsószent­iváni 117-est. Ez utóbbi dió szabadalmi közzétételét számos nemzetközi elismerés követte, sőt ennek köszönhetően Szentiványi az MTA-tól a tudomány doktora címet is megszerezte 1992-ben.

Alsószentivánon házat vett, ezután látott neki igazán a diótelepítésnek. Létrehozta génállomány-gyűjteményét, az általa vezetett faiskolát, illetve az itt termelt oltványokból saját ipari termelésre alkalmas diófaültetvényt telepített – elsősorban az Alsószentiváni 117-es fajtából. Családja segítségével saját gazdaságát is építgette. Szentiványi Péter tavaly októberben, 92 éves korában hunyt el. Általa Alsószentivánon ma már közel 100 hektáron művelnek dióültetvényt – tájékoztatott Szántó József.

Az örökséget felesége, Etelka, valamint három fiuk viszi tovább. Az egyik gyermek, Szentiványi Miklós elmondta: aki ismerte édesapját, az tudja, az „egyszerű” emberek tudását, egyenes őszinteségét többre becsülte, mint a bikkfanyelven fogalmazó, idegen szavakkal okoskodó, tudományos-akadémikus körmondatokkal zsúfolt beszédet.

Érdekességképpen elmesélte: Szentiványi Péter a legnehezebb, háborús időket Rétszilason vészelte át, ezért is jelölte meg a Koller név helyett – hogy megelőzze eltávolítását az egyetemről mint osztályidegen – a Szilasi és a Szentiványi nevet vezetéknévként. Végül ez utóbbit választotta magának. Az pedig már csak a véletlen műve, hogy a kulákvizsgáló bizottságnak elkerülte a figyelmét a névváltoztatás. De mekkora szerencse!