Három helyen ugyanaz a feladat és mégis teljesen más

2019.09.15. 20:00

Fenyves Péter 45 évet töltött el a közszolgálatban

Technikusként kezdte, a Fejér Megyei Közúti Igazgatóságon, majd Fehérváron, a városházán folytatta, míg végül alpolgármesteri, majd a polgármesteri székben találta magát.

Palocsai Jenő

Fenyves Péter: „Óriási megtiszteltetés, hogy nem született móri létemre élvezhettem, elnyerhettem az emberek bizalmát” Fotó: Hrubos Zsolt

Technikusként kezdte, a Fejér Megyei Közúti Igazgatóságon, majd Fehérváron, a városházán folytatta, míg végül alpolgármesteri, majd a polgármesteri székben találta magát, és mindhárom helyen jó hasznát vette annak a zsinórmértéknek, amit mesterei tanítottak.

Hogyan indult az első szakasz?

– A közúti igazgatóság volt az első hely, ahol közszolgaként dolgozni kezdtem 1974. szeptember 2-án. Az állami utak fenntartását intéző szervezethez úgy kerülhettem, hogy a Jáky József Szakiskolában végeztem útépítési-fenntartási szakon. Így kerültem a közúthoz műszaki ellenőrként, illetve tervezőként. Fehérvárcsurgóról indultam a pályán, így Fejér megye nyugati kerülete tartozott hozzám, ugyanis a műszaki ellenőrök területeit kerületekre osztották fel. Itt 13 évet dolgoztam, és közben a munka mellett elvégeztem a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát. Így lettem üzemmérnök, Bogár Pál is a tanítómestereim között volt, aki nemcsak ezen a területen volt kiemelkedő szakember, hanem a sportban is. A másik mentorom Balsay István tanácselnök lett, aki 1988-ban a városházára hívott, így lettem fenntartási és üzemeltetési csoportvezető.

Mennyiben, mitől volt más az új munkahely?

– Attól, hogy közben változott a rendszer, átalakult pár dolog, a korábbi munkahelyem például városgondnokság néven ment tovább, és 17 szakfeladat tartozott hozzám, az útépítéstől a gyepmesteri telepig minden. Közel 80 embernek voltam a vezetője egészen 1998-ig. A beosztásomnak köszönhetően sok embert megismertem, sok helyen tudtam kezelni a problémákat, legyen az lakossági panasz egy belterületi útnál, vagy ahogy mi hívjuk, egy átkelési szakasz kapcsán, vagy épp a beosztottakkal való közös munkát illetően.

De jött a harmadik életpálya-­szakasz.

– Igen, jöttek az 1998-as választások, és politikai pályára léptem. Alpolgármester lettem ellenzéki oldalon, Warvasovszky Tihamér polgármesterségének idején. Mivel mindig hasonló területen mozogtam, bár nem volt könnyű feladat, de ezt is megoldottam, emellett szót kellett érteni a lakossággal is. Megismertem valamennyi közműszolgáltató céget, vízműtől az Édászon át a gázgyárig. Az ottani vezetők az én kortársaim voltak, azóta is sokat dolgozunk együtt, és bár most kezdődik egy nyugdíjazási időszak, még vagyunk páran a pályán, akik aktívak vagyunk.

Fenyves Péter: „Óriási megtiszteltetés, hogy nem született móri létemre élvezhettem, elnyerhettem az emberek bizalmát” Fotó: Hrubos Zsolt

És hogyan került Mór a képbe?

– A szocialisták nyerték a 2002-es választásokat, ennek folyományaként vissza kellett volna engem tenni a városgondnoki székbe, de máshogy alakult. Maradtam Székesfehérváron képviselő 2006-ig, és közben volt ezzel párhuzamosan egy vállalkozásom, mely tervezéssel, illetve műszaki ellenőrzéssel foglalkozott. Aztán Schmidt Ferenc, az akkori móri polgármester keresett meg engem, és 2004 augusztus 16-án itt, Móron folytattam a megkezdett közszolgálatot mint városfejlesztési igazgató. A feladat szinte ugyanaz volt, mint korábban a megyeszékhelyen. A ciklus végén Schmidt polgármester nyugdíjba vonult, és annak ellenére, hogy én a Fidesz színeiben indultam, ő maximális támogatásáról biztosított. A nagybátyám, Amerigo Tot szobrászművész azt szokta mondani, hogy az élet vargabetűje egymásba ér. Fehérvárcsurgóról indultam, aztán következett Székesfehérvár majd Mór, de a terveim szerint nyugdíjazásomat követően visszatérek Csurgóra, ahol édesanyám él, és ahol én is mind a mai napig művelem őseim szőlőbirtokát. Aktív voltam a sportéletben is, katonakoromban az Ercsi sportszázad NB III-as csapatában játszottam, Móron is folytatódott a sportpályafutásom, még a nagy Honvéddal is megmérkőztünk a Magyar Kupa 64-be kerüléséért. Három felnőtt fiam van, 33, 36 és 37 évesek. Most ők alapítanak családot, hamarosan ikerlány unokáim születnek, szóval az életem meghatározott pályán mozog.

Hogyan lehet egy Csurgóról érkező Mór első embere?

– Sokszor megkérdezik, mi a titka annak, hogy egy sváb nemzetiségű településen, ahol nehezen fogadják el a „gyüttmenteket”, megszavaztak engem polgármesternek. Azt gondolom, hogy sokat számított a Fidesz támogatása, azon belül is az akkori országgyűlési képviselő, Schmidt Ferenc személye, aki nem azonos az engem szintén támogató Schmidt Ferenc polgármesterrel. Szüleim is Móron dolgoztak, apám a Földműves Szövetkezetek Járási Központjában, anyám pedig most, öt éve árulta el, hogy éppen ebben a házban, ahol én is dolgozom, a Luzsénszky-­kastélyban kezdett dolgozni könyvelőként a gépállomásnál. A nagyapámék is kapcsolatban álltak a várossal, az itteni állami gazdaságba adták le a boraikat. Amikor jöttek a választások olyan ellenfeleim voltak, mint Iván János, aki főállású megyei alelnök is volt a szocialista kormányzás idején. Óriási megtiszteltetés, hogy nem született móri létemre én élvezhettem az emberek bizalmát. Most is ebben bízom, és akkor még lesz öt év szolgálat. Ha így lesz, 50 évet, két teljes emberöltőt szentelhettem a köznek az életemből.

Fenyves Péter egy móri útépítésen. A polgármester a közútnál
kezdte a közszolgálatot Fotó: Hrubos Zsolt

Mit jelent önnek ténylegesen a közszolgálat?

– A polgármesterség egy ekkora városban nem más, mint napi készenlét és telefonügyelet. Sokan keresnek meg, a fogadónapomon 20-25 ember is megfordul nálam, emellett online fórumot is üzemeltetek, mert a fiatalok elérése már csak ezen a csatornán lehetséges. Tóth nagyapám képe most is a falon függ, ő 1893-ban született és a fehérvári huszár laktanyában esküdött fel Ferenc Józsefre. Volt ötéves szibériai fogságban is egy fatelepen, és két évig tartott a hazafelé vezető útja. Felmenőim szerint az ő türelmét és kitartását örököltem, amire gyakran szükség is van ebben a székben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában