X. Honvédfesztivál

2019.09.26. 07:25

Fegyverrel a kézben indult a menetelés a KEMPP-ben

Százhetvenegy évvel ezelőtt ezen a területen nagy csata folyt, erre a Katonai Emlékpark Pákozdban az ég felé nyúló obeliszk is emlékeztet. Lényegében ettől kezdve létezik a magyar honvédség.

Szanyi-Nagy Judit

Célra tarts! – a versengésnek idén a KEMPP adott otthont Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Célra tarts! – imígy szólt az instrukció, amely egyben a X. Honvédfesztivál keretében, a Budapest Helyőrség Dandár szervezésében megrendezett esemény névadó felszólítása is. Az ország több pontjáról – a többi között Bicskéről, Székesfehérvárról, Szentendréről, Devecserről, Szegedről és Budapestről – érkezett középiskolás korú csapattagok nem csak tanult ismereteiket eleveníthették fel, de valószínűleg számos új információ birtokába is jutottak a helyszínen.

A 2016-ban útjára indított program célja, hogy bővítse a diákok honvédelemmel kapcsolatos ismereteit, s bemutassa nekik a Magyar Honvédség hagyományait, mindennapjait, működését.

Célra tarts! – a versengésnek idén a KEMPP adott otthont
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Kezdésként például – Oláh László alezredes, szakmai igazgató vezetésével – katonai alaki kiképzésen vettek részt az ifjak, akik a 171 évvel ezelőtt megalakuló honvédség lehetőségeivel, szokásaival is megismerkedhettek. Megtudták, hogy – cipőjüket kímélendő – az akkori katonák egy „jobbra át” vagy egy „hátraarc” esetén az 1840-es években még nem csúsztatták, hanem emelték a lábukat. Ugyanígy az elöltöltős, egylövetű fegyver helyes tartásáról is szó esett, s kiderült: ha a tűzfegyver hidegfegyverként funkcionál tovább, nem mindegy, hova szúrunk vele. A csaknem húsz állomás között szerepelt hajókötés, dobókörtézés, kirakós, légpuskalövészet, akadálypálya, gránátdobás és repülőszimulátor-használat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában