Fejlődés az élet minden területén

2019.08.02. 14:00

Martonvásáron családi bölcsődét is létrehoztak, valamint bővítették az óvodát

Erősödött a központi, szolgáltató város jelleg, virágzik a kulturális és tudományos élet – derült ki Szabó Tibor polgármesterrel beszélgetve.

Bokros Judit

Az Agroverzum Tudományos Élményközpont megnyitása is nagy esemény volt a településen Fotók: PT

Martonvásár polgármestere a képviselő-testület élén 2010-ben vette át a város vezetését. Akkor egy 10–15 évre szóló programot határoztak meg, ennek most a kétharmadánál járnak. A polgármester úgy véli, van még mit tenni a kitűzött célok eléréséért, ám az elmúlt években több látványos beruházás, és a helyiek mindennapjait érintő pozitív változás is megvalósult.

– Nem csupán a martonvásáriak, hanem a járásban élők számára is egyre bővülő szolgáltatásokat nyújtó, élhető, vonzó és biztonságos kisvárost képzeltünk el. Azóta a szolgáltatások, a sport, a kultúra és a tudomány terén is érzékelhető az előrelépés. Megteremtettük az infrastrukturális hátteret, biztosítottuk a szervezeti működést, mindezt hitelek felvétele nélkül – fogalmazott Szabó Tibor, majd kitért a fontos pontokra.

Hitelfelvétel nélkül biztosították a működést

A helyi sportéletben jelentős előrelépés volt a sportcsarnok és a sportközpont létrehozása. Ezeket a létesítményeket jelenleg 20 csapat veszi igénybe, a Beethoven Általános Iskola melletti Tóth Iván Sportcsarnokban pedig napi három tornaórát is tartanak tanév közben. A kultúra és a művészetek kibontakoztatásában mérföldkő volt a Brunszvik–Beethoven Közösségi Ház és Könyvtár megépítése, amely egy lerobbant, régi gépállomás helyére került. Utóbbi helyszínre ma már semmi sem emlékeztet, mert a művelődési ház és környezete teljesen új, rendezett, vonzó városközponttá vált. Ez idő tájt az országos jelentőségű martonvásári Óvodamúzeum épülete is kibővült egy új épületszárnnyal.

A tudományos világ és Martonvásár találkozása kapcsán a polgármester kiemelte az együttműködést az Agrártudományi Kutatóközponttal. Kormányzati támogatással megszépült és újra megnyílt a kastély előtti kéthektáros közpark, a Brunszvik-kert, továbbá elkészülhetett az Euró­pában is egyedülállónak számító Agroverzum Tudományos Élményközpont. Ezek a látványosságok az év bármely szakában felkereshetők, emellett az oktatási és a kulturális intézmények közösségkovácsoló programkínálata is jelentős. A polgármester úgy véli, hogy az elmúlt közel egy évtizedben sokkal színvonalasabb zenei vonatkozású programok valósultak meg Martonvásáron, mint korábban. Gondoljunk itt például a Magyar Népdal Napja hétvégéire vagy az Agroverzum tematikus komolyzenei koncertsorozataira. A meglévő közösségek megerősödtek, illetve új lelkes csoportok is alakultak az elmúlt években. Ezek a kisközösségek továbbra is nagy szerepet vállalnak a helyi értékteremtésben, az értékőrzésben és a város színesítésében.

Az Agroverzum Tudományos Élményközpont megnyitása is nagy esemény volt a településen Fotók: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Martonvásáron az oktatási és egészségügyi intézmények fejlesztése kapcsán is jelentős előrelépések történtek. A városban létrehoztak egy három csoporttal működő családi bölcsődét, bővítették a Brunsz­vik Teréz Óvodát, amely nemrég egy Ovi-Sport pályával is bővült, illetve kilenc tantermes új iskolaszárnyat építettek. A legjelentősebb változás ugyanakkor az egészségügyi alapellátás fejlesztése tekintetében zajlik: a Grimm Lóránt Egészségház új, modern épületszárnyának szeptemberi átadásával a védőnői, a gyermekorvosi és a fogorvosi rendelő kap majd méltó helyet. Ezt követően a korábbi háziorvosi rendelő is megújul a következő évek során.

A városlakók életét és biztonságérzetét az is nagyban befolyásolta, hogy sikerült erőteljesen korlátozni a Martonvásáron keresztülhaladó kamionforgalmat. Ez ugyan nem önkormányzati hatáskör, ám a helyiek visszajelzéseinek hatására a városvezetés és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő aktívan közreműködött azért, hogy a helyzet pozitívan változzon.

Szabó Tibor polgármester szerint sokat léptek előre, de tudja, hogy van még feladat Fotók: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A jelenlegi városvezetés igyekezett a korábbi ciklusok szolgáltatási hiányosságait is orvosolni. Nagy beruházás volt a csatornázás Erdőháton és a Szent László-lakóparkban – ezek döntően az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásával készülhettek el. Ezen felül jelentősen bővültek a parkolóhelyek a városban, és közel egy tucat utca burkolata is megújult. Utóbbi kapcsán a polgármester kiemelte, hogy szeretné felgyorsítani a folyamatokat, ám a városnak több évtizedes lemaradást kell behoznia.

Vissza-visszatérő téma még Martonvásáron is a vasútállomás állapota, illetve a mellette lévő P+R parkolóhelyek száma. Ez ügyben is látszik előrelépés: az állomás autópálya felőli oldalán szeretnének több tucat új parkolóhelyet kialakítani egy vasúti rakodóterület bérlésével. Az épület és az aluljárók felújítása sajnos nem az elvárható minőségben történt meg, így időnként továbbra is beázások tapasztalhatók, és a liftek sem mindig működnek. Mindezek orvoslására szintén kapott a város ígéretet, továbbá az állami vasúttársaság által nemrég bevezetett állomási gondnokrendszer is bizakodásra adhat okot.

Számokban kifejezve a város vagyona megduplázódott az elmúlt kilenc évben, s közösségi szinten minden lakos úgy érezheti, hogy anyagilag gyarapodott.

Van még néhány olyan ügy, amelyet csak kormányzati segítséggel tudunk majd megoldani – tette hozzá Szabó Tibor. A jövő legjelentősebb feladata a helyi gazdasági alapok megerősítése lesz. A város a Magyar Tudományos Akadémiával közösen kijelölt egy 157 hektáros ipari területet a város határában. Erre az M7-es autópálya mellett fekvő területre szeretne a város minél több vállalkozást, hogy a növekvő iparűzési adóbevételek révén idővel önfenntartóvá válhasson. Az új ipari park infrastruktúrájának kiépítési feltételeihez a fedezet biztosított, ám a tényleges munka akkor kezdődhet, ha konkrét vállalkozás telepszik le. A tárgyalások folyamatban vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában