a 10. évforduló apropóján

2019.08.08. 07:00

Nyárádszereda és Mór városa megerősítették testvérvárosi megállapodásukat

A kapcsolat elsődleges célja baráti kapcsolatok kialakítása találkozókon keresztül, illetve a kölcsönös gyarapodás, valamint hasznos tapasztalatok szerzése. A két város polgárai és szervezetei, valamint az önkormányzatai is együttműködnek a jövőben is. A testvérvárosi kapcsolat a békét szolgálva köti össze a két települést és annak polgárait.

Palocsai Jenő

A két városvezető azon fog munkálkodni, hogy kellő odafigyeléssel olyan arculatot adjanak ennek a testvérvárosi kapcsolatnak, mely lehetővé teszi a városok polgárai számára a gyakori és aktív találkozást. A diákcserét kiemelten kezelik majd, és az elképzelés mögött ott állnak a civil szervezetek, illetőleg az egyházak is. A kapcsolattartás során mindent elkövetnek, hogy a települések művészei számára legyen kölcsönös lehetőség rendezvények, kiállítások szervezésére.

Eltanulták, hogyan lehet megbecsülést szerezni a boroknak

Mivel mind a két város támogatja a sportot, ezért külön figyelemmel viseltetnek majd a sportegyesületek kapcsolataira, illetve a közösen szervezett sportrendezvények lebonyolítására. Mór iparváros, így hát ez is egy fontos szegmense a szerződésnek, mert ezáltal lehetőség nyílik a kézművesek, kereskedők és vállalkozók tapasztalatcseréjére, pozitívan befolyásolva a két város gazdasági fejlődését. A kapcsolattartás során mindenképpen a családok közötti kapcsolat élvez elsőbbséget, ám a képviselők is rendszeresen, legalább évente egyszer találkoznak felváltva, hol Nyárádszeredán, hol pedig Móron.

A két elöljáró Nyárádszeredán erősítette meg a most 10 éves testvértelepülési
szerződést Fotó: Szatzger Cecília közösségi profilja

A testvérvárosi megállapodást mindkét képviselő-testület határozatban fogadta el, és a polgármesterek írták alá.

Fenyves Péter, Mór város polgármestere úgy fogalmazott, hogy „azok az elvek, amiket tíz évvel ezelőtt lefektettünk az alapszerződésben, a civil szervezeteket és diákokat helyezi előtérbe. A cserediákprogram és a tűzoltósági kapcsolatok azóta is folyamatosan fejlődnek. A bornapon is lesz ehhez hasonló aláírás. Abban a dokumentumban további terveket fogunk aláírásunkkal hitelesíteni.”

A nyárádszeredaiak gyakran látogatnak Mórra, például a kisváros
legnagyobb ünnepére, a bornapokra is Fotó: archív (Hrubos Zs.)

Tóth Sándor, Nyárádszereda város nemrégiben választott polgármestere azt mondta: „Örököltem ezt a kapcsolatot, és nagyon hasznosnak és működőképesnek gondolom. Remek példa erre például a borudvar, amit a móriaktól vettünk át, és nagy sikere van a Nyárádmente fesztiválon, de azt is megtanulhattuk tőlük, hogy hogyan lehet nagyobb megbecsülést szerezni a boroknak akár olyan vidéken is, ahol nincsen ennek hagyománya.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában