Tüzes támogatás

2019.05.14. 07:00

Határokon átnyúló baráti kézfogás – Segítenek a csókai Önkéntes Tűzoltók

Ebben az évben is megrendezte a Vértes lábához simuló település a tavaszköszöntő majálist, azonban a megszokott programkavalkád mellett határtalan barátságok is köttettek, melyek tényét szerződésben rögzítették.

Palocsai Jenő

Ezentúl mindenben számíthatnak egymásra. Weiger Lajos jobbján Nyegre Csaba, balján pedig Damir Lucic írja alá az együttműködési dokumentumokat Fotó: Rozsnyai Attila

Zsákban futás, falmászás és sakkszimultán kísérte a hagyománnyá vált majálisi főzőversenyt, melyet idén a Michelin Csillagai nyertek meg. Ám közben az árnyat adó fák alatt hivatalos eseményre készültek két határon túli civil szervezet bevonásával.

A csókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, Weiger Lajos a közösségi oldalon talált egy lelkes csapatot, akik szerették volna újraindítani Kövenden a tűzoltó egyesületet. Csókakő felbecsülhetetlen támogatást kapott és kap a mai napig a luxemburgi Heffingentől. Akivel már cselekedtek jót, az könnyebben tesz másokért, így a csókakői alakulat azonnal keletnek indult, hogy tűzoltási eszközöket adományozzon, ha a kövendiek ezt a fontos hivatást akarják űzni.

Ezentúl mindenben számíthatnak egymásra. Weiger Lajos jobbján Nyegre Csaba, balján pedig Damir
Lucic írja alá az együttműködési dokumentumokat Fotó: Rozsnyai Attila

A másik alakulat Völgyifaluból érkezett, Lendva városa mellől. Ez a település régóta kapcsolatban áll Csókakővel, de eddig a borrendi barátság kötötte össze őket. Most egy egész tűzoltó raj érkezett a Fejér megyei faluba, hogy magasabb szintre emelkedjen a kapcsolat, ezért együttműködési szerződést kötött Csókakő a két határon túli településsel. A három elnök, helyi ÖTE csapatát képviselő Weiger Lajos, Damir Lučič, (Völgyifalu) és Nyegre Csaba (Kövend), aláírásával hitelesítette az okmányt a majális színpadán.

Fűrész György, Csókakő polgármestere örömmel üdvözölte a kezdeményezést. Mint elmondta, az ilyen megállapodások nemcsak a tűzvédelmet, hanem a települések közötti kapcsolatokat is szolgálják.

Játékos vetélkedő, majd látványos bemutató zárta a programot, valódi tűzzel és oltással. Ha Csókakő, akkor bor, ezért Molnár Károly, a Bajmoki Szent Tiffán Borrend elnöke és annak tagjai is jelen voltak a szerződés aláírásakor. Ezen a szombaton újabb barátság született, így a Szabadkához közeli település borlovagjai a helyi Szent Donát Borrend tagjaival közösen fogják hirdetni a kulturált borfogyasztás fontosságát, tudtuk meg Bognár Gábortól, a csókaiak nagymesterétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában