Egyszerre szeretni szívvel és ésszel

2019.04.29. 07:35

Szárnyaló gazdaság a Megyeháza dísztermében

Stratégiai tanácskozásra gyűltek össze a szakemberek és az érdeklődők, hogy közös erővel sikerüljön feltámasztani hamvaiból a magyarországi galambászatot. A terv megvalósítható, hiszen korábban sikerágazat volt hazánkban ez a jól fizető hobbi.

Palocsai Jenő

Ez éppen egy német, strasszer fajtájú galamb Fotó: Nagy Norbert

A Megyeháza díszterme adott otthont annak a rendezvénynek, melyet Szárnyaló gazdaság névre kereszteltek, utalva arra, hogy a Nemzeti Húsgalamb Programban többen is látnak fantáziát. A szombat reggel kezdődött tanácskozás kezdetén Bögyös Zsolt, az Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály vezetője köszöntötte a megjelenteket a Fejér Megyei Kormányhivatal részéről.

Ez éppen egy német, strasszer fajtájú galamb Fotó: Nagy Norbert

A galambtartásról szóló tanácskozáson arra buzdították a szakemberek a jövő galambászait, találják meg az arany középutat, mely segítségével egyszerre lehet szeretettel és gazdaságosan tartani e szép és egyben hasznos madarakat. Előadásában a húsgalamb­tartás múltját, jelenét, és remélt jövőjét mutatta be Bárdos István miniszteri megbízott, aki a húsgalamb program élén áll. Az Agrárminisztériumból érkező szakember emlékeztette a hallgatóságot: a 90-es évek elején galambexportáló nagyhatalomnak számítottunk, olyan országok mellett állva a dobogó harmadik fokán, mint az élen járó Franciaország és Olaszország. A rendszerváltás utáni években még kétmillió szárnyast exportáltunk, napjainkban megközelítőleg 200 ezer kerül összesen a piacra.

Schindler Gábor állatorvos egészségügyi, a többi előadó tartással kapcsolatos gyakorlati tanácsokkal látta el a megjelenteket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában